BRÉKING

Lotus: Räikkönen nem először hajt így a címre

Eric Boullier elmondta, hogy Kimi Räikkönen hasonló körülmények között hajtott a címre korábban is, azaz nem rendelkezett a leggyorsabb autóval, de a végén mégis összejött neki a dolog.  A Lotus F1 Team mindent meg fog tenni azért, hogy az E20-on ne múljon a végső siker.

Fotó: Pirelli

A Lotus F1 Team csapatfőnöke először a Belga Nagydíj utáni érzéseiről beszélt, és arról, hogy milyen volt felkelni hétfő reggel:
 
„Majdnem olyan érzés, mintha másnapos lennék!”- mondta a csapatfőnök a Belga Nagydíjat követő érzéseiről.
 
„Fejfájással ébredsz, próbálsz emlékezni, hogy mi történt az előző napon, majd lassan realizálod, hogy nem rémálom volt. Romain-t tényleg eltiltották egy versenyről, és ezt nehéz elhinni. De semmit sem tudunk kezdeni ezzel. Elfogadtuk a stewardok döntését, nem fellebbeztünk, és Romain bocsánatot kért a versenyzőktől, akik részesei voltak a balesetnek”- foglalta össze a vasárnapi eseményeket.
 
„Most tovább kell lépnünk. Egyben ez a büntetés valahogy beárnyékolta Kimi hatodik dobogós helyezését. Most már csak egy pontra van a harmadik helytől a bajnokságban a visszatérése utáni első évben, és ez tényleg lenyűgöző.”
 
A csapatfőnök elmondta, hogy az eltiltott Grosjean is ott lesz Monzában: „Természetesen. A csapat egyik tagja.”
 
A francia szakember már vasárnap tudta, hogy JDA fog beugrani RoGro helyére, de nem véletlenül várt a bejelentéssel: „Először az Enstone-ban dolgozó csapatnak akartam elmondani hétfő reggel.”
 
„Hogy teljesen őszinte legyek, Jerome-nak már teljesítenie kellett volna pár szabadedzést ebben az évben, de a Melbourne óta mutatott teljesítményünk és a technikai fejlesztés üteme miatt több értelme volt annak, hogy a versenyzőink a teljes hétvégét az autóban töltsék. Nem mondhatom azt, hogy örülök Romain büntetésének, de Jerome megérdemli ezt a lehetőséget. Ez egy nagy esély neki arra, hogy lenyűgözzön”- fejtette ki Boullier.
 
„Ez egy kihívás a számára, és biztos vagyok benne, hogy Mr. D’Ambrosio meglepetést tud okozni pár embernek.”
 
„Nem aggódok. Ismeri a nálunk zajló folyamatokat, a beállításoknál alkalmazott filozófiánkat, és Monza is a kisujjában van. Nem lesz egy könnyű hétvége számunkra, de nem aggódok annyira.”
 
A csapatfőnök elmondta, hogy a Hungaroringen és Spában sem volt elég idő arra – mindössze egy óra -, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat, és ennek is betudható az E20 nem túl meggyőző tempója. A csapat az utolsó versenyig fejleszteni fogja a gépet, és ez nem kompromittálja az E21 tervezését. „Végül, még folyamatban van pár nagyon érdekes fejlesztés, és ezeket még a későbbikekben be fogjuk vetni”- bizakodott a csapatfőnök.
 
 Boullier ismét elmondta, hogy csak rajtuk múlik Räikkönen idei szereplése, és egyben a világbajnoki cím is:
 
Tudjuk, hogy nem rendelkezünk a leggyorsabb autóval, de valószínűleg a miénk a legkiegyensúlyozottabb. Már most szereztünk kilenc pódiumot. Kimi 33 pontra van az elsőtől, és tudjuk, hogy ez a szezon nagyon is nyitott. Mivel nyolc verseny van hátra, keményen fogjuk nyomni, amíg csak esélyünk van. Kimi korábban is volt ilyen helyzetben, és tudjuk, hogy képes elvégezni a munkát, ha megfelelő autót adunk neki.
 
„Szóval a nyomás rajtunk van”- zárta a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem számol Räikkönen bajnoki címével
Következő cikk Alonso: Grosjean SMS-ben kért bocsánatot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország