BRÉKING

Lotus: Még idén meg tudjuk szerezni a második győzelmet!

Eric Boullier, a Lotus F1 Team csapatfőnöke biztos benne, hogy még az utolsó két futamon duplázni tudnak.  Lehet, hogy a kívülállók kételkedtek Kimi Räikkönen-ben, de a csapat sohasem – jelentette ki a francia.  

Fotó: Lotus F1 Team

A Lotus F1 Team csapatfőnöke elmondta, hogy komoly felhajtás és visszhang övezte az Abu Dhabiban aratott győzelmet:
 
„Több mint 400 üzenetet kaptam a pályán a kockáz zászló lengetését követően! Kellemes meglepetés volt látni, hogy pár a rivális csapatoktól érkezett, és elmondták, mennyire örülnek nekünk. Kellemes érzés volt látni azt, hogy a paddock-beli emberek szerint megérdemeltük a győzelmet. Egyben nagyon különleges érzés volt a győztes konstruktőr Csapatfőnökeként állni a dobogón. Ez egy nagyon megható pillanat volt. Remélem, hogy nagyon hamar hozzászokunk ehhez.”
 
Természetesen Enstone-ban, a csapat főhadiszállásán is nagy volt az öröm: „Az emberek boldogok, és egy új tavasz köszöntött be; még akkor is, ha időjárás most nagyon hideg a gyáron kívül! Az izgatottság fantasztikus érzése van jelen, és még két versenyünk lesz. Egyszer már megcsináltuk, és ismét meg tudjuk csinálni ebben a szezonban. Eltartott egy kis ideig, mire megszereztük ezt a győzelmet, de mindannyian tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Abban az időszakban érkezett, amikor egyre többen dolgoznak a jövő évi autón, ami egy jó időzítés”- fejtette ki Boullier.
 
A szezon végén aratott győzelem azt tükrözi, hogy végre a Lotus is tudja tartani a fejlesztések tempóját a riválisokkal?
 
„A mi csapatunk messze van attól, hogy a legnagyobb büdzsével rendelkezzen a rajtrácson, de előnyként tekint erre. Arra kényszerít minket, hogy okosak legyünk, és ez Enstone egyik védjegye. Az, hogy októberben is fejlesztéseket hoztunk az autóra, gyorsabbá tette a gépet, és az, hogy el tudjuk érni a legjobbak tempóját a sportban, azt jelenti, hogy tudjuk hozni az eredményeket.”
 
Boullier azt is megerősítette, hogy sohasem kételkedtek Räikkönen-ben, aki két év kihagyás után ismét győzelmet szerzett a Forma-1-ben:
 
„Ez talán mindenki számára meglepetés volt, aki kételkedik benne és a csapaton kívül van, de itt bent ez senkinek sem volt meglepő. Kimi határozottan letette a kézjegyét, és megmutatta, hogy visszatért a Forma-1-be, és a legjobb formájában tért vissza. Remek dolog számára, hogy visszatért, és dobogós helyezéseket szerez, illetve győzelmet arat – ez a csapatnak és a rajongóknak is nagyszerű. Mi több, a ’Hagyjatok magamra, tudom, mit csinálok’ már most Forma-1-es klasszikussá vált.”
 
A szakember, hasonlóan a paddock többi tagjához, lelkesen várja a Forma-1 visszatérését Amerikába:
 
„Csapatként nagyon boldogak vagyunk, hogy visszatérünk az USA-ba, mivel erősen hisszük, hogy ez az a piac, ahol a Forma-1-nek jelen kell lennie. Már most van pár amerikai partnerünk, szóval jó dolog, hogy az országukban fogunk versenyezni. Ez az óriási lehetőségek földje a Forma-1 számára, és reméljük, hogy a jövőben erre a lehetőségre építhetünk. Két héttel ezelőtt jelen voltunk a pálya nyitóceremóniáján, és meglepő volt a pezsgés, amit ez generált. Biztos vagyok benne, hogy Amerika jobban szereti a Forma-1-et, mint azt az emberek gondolják.”
 
És vajon a csapat jelenlegi pozíciója, a bombabiztos negyedik hely, milyen előjelet jelent 2013-ra?
 
„A negyedik hely volt a nyilvánvaló célunk a szezon elején, és most pont ebben a pozícióban vagyunk. Nyilvánvalóan lehetsz negyedik úgy, hogy közel vagy a harmadik helyezetthez, vagy a negyedik úgy, hogy éppen az ötödik előtt vagy. A helyzetünk meglehetősen hízelgő az ötödik Mercedeshez képest. A pozíció, miszerint a negyedikek vagyunk, és olyan csapatok ellen tudunk harcolni, mint a Ferrari és a McLaren – és egy győzelem és dobogós helyezések vannak a fedélzeten -, olyan helyzetbe hozott minket, melyben egy erősebb képet tudunk alkotni egy fejlődő és folyamatosan érő csapatról; egy csapat, egészen fent. Természetesen ez kedvező és vonzó kereskedelmi szempontból, és azon partnerek száma is bizonyítja ezt, akik idén csatlakoztak hozzánk. A másik oldalról: a negyedik még mindig a negyedik hely, és tudjuk, mennyire keményen kell nyomnunk a források és a cég fejlesztését, hogy biztosítsuk: jövőre be tudunk törni a legjobb közé.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kovalainen már nem tárgyal a Force Indiával, nehéz helyzetben a finn
Következő cikk Schumacher nem lesz a Pirelli tesztpilótája! Sutil és Kobayashi azonban ott van a listán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország