BRÉKING

Lotus: Leszedjük a dupla DRS-t a gépről

A Lotus F1 Team már a második edzésen sem használta a dupla DRS-t, és James Allison megerősítette, hogy a továbbiakban nem teszik vissza az E20-ra.  Kimi Räikkönen rezignáltan fogadta a tényt, hogy a KERS miatt csonka volt a mai napja.

Fotó: Lotus F1 Team

A Lotus ismét műszaki hibával küzdött, és ezúttal a KERS hűtésével akadtak gondok. A finn versenyző kevés kört ment ma, de a csapat bizakodó a folytatást illetően.
 
„A mai nap nem volt teljes Kimi autójával, de ennek ellenére meglehetősen sokat értünk el”- mondta a technikai igazgató.
 
„Délelőtt elemeztük és kiértékeltük az ’eszközt’, de nem voltunk képesek arra, hogy hatékonyan kapcsoljuk be, szóval nem fogjuk használni a hétvége további részében. Romain alulkormányzottság miatt szenvedett délelőtt, és mire sikerült kijavítani, már kihozta a legjobbat a gumikból. Délután a jobb beállításokkal megmutatta, hogy még mindig kellő tempó van az E20-ban. Úgy tűnik, hogy jó formában vagyunk a lágy és a kemény abroncson is, és a sok üzemanyaggal sincs baj.”
 
„Szerintünk holnap többet fog nyújtani az autó”- tette hozzá.
 
A második edzésen probléma volt a KERS hűtésével, így a finn versenyző csak tíz perccel az edzés vége előtt tudott kimenni a pályára. A 2007-es bajnok mindössze 34 kört ment.
 
„Volt egy problémánk a KERS hűtésével, így túlmelegedett az akkumulátor. Megpróbáltuk megoldani, és azt is, hogy az autó ismét kimehessen”- mondta Allison a Sky Sports-nak.
 
„Ma reggel nem voltam túl elégedett, de délután elég jól ment az autó, melynek nem voltak mechanikai problémái. Biztos vagyok benne, hogy Kimi versenyképes lett volna.”
 
Räikkönen a mai eseményeknek megfelelően visszafogottan beszélt: „Ma nem tudtunk sokat menni a KERS problémája miatt, de legalább ma történt, és meg lett javítva. Ez nem segített nekünk abban, hogy megtaláljuk az ideális egyensúlyt, de semmit sem tehetsz az ilyen dolgok ellen. Suzukában nem a legkönnyebb beállítani az autót, de még ott van a holnap délelőtt is. Szerintem megvan a potenciálunk ahhoz, hogy közelebb legyünk az élhez, mint az előző versenyeken.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Felvázoltunk egy víziót Hamiltonnak
Következő cikk Japán Nagydíj 2005: Räikkönen szenzációs előzése az utolsó körben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország