Lotus: Whitmarsh vonzó opció, de nem az egyetlen

Lotus: Whitmarsh vonzó opció, de nem az egyetlen

Gerard Lopez megerősítette, hogy a McLarentől kitett szakember foglalhatja el Eric Boullier helyét, de még semmi sem dőlt el. A Lotus tulajdonosa arra is magyarázatot adott, miért hiányzott olyan sok futamról 2013-ban.

Boullier nem hosszabbította meg a szerződését a Lotusnál, és vélhetően a McLarennél folytatja. Ez bizonyos szinten hatással lehetne Grosjean-ra is, mivel a francia szakember menedzselte.

"Mi hoztuk fel Romaint a GP2-ből, a karrierét pedig Jean-Paul Driot indította el, aki barátom és partnerem"- mondta Lopez az RMC-nek. "Majd Eric Boullier-rel közösen választottuk ki az F1-es felállást, de még mindig mi döntünk. Ráadásul a Gravity 100 százalékig a miénk. Ami engem illet, Romain az egyik legjobb versenyző manapság az F1-ben, és hamarosan bejelenthetünk majd valamit, ami nagyon hosszú távra szól."

Közben továbbra is kérdés, hogyan alakul át a csapat menedzsmentje, miután Boullier nem hosszabbított. "Jelenleg nem nyilatkozunk a menedzsmentet és a vezetést illetően"- idézett egy szóvivőt a Die Welt.

Lopez a már említett médiumnak elmondta, tavaly nem csak anyagi gondjai voltak. "Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, nagyon komoly egészségügyi problémáim voltak. Nem vagyok az a fajta ember, aki a magánéletéről beszél, de kicsit fájt, amikor azt hallottam, azért nem vagyok jelen, mert nem érdekel az F1 - közben egy kórházi ágyban feküdtem. De ilyen az F1 világa, ahol semmit sem akarunk megérteni, csak ítélkezünk."

Vajon Whitmarsh a kiszemelt utód? "Felvettük a kapcsolatot Martinnal. Nem feltétlenül ő az egyetlen név, akit megkörnyékeztünk. Talán háromról beszélhetünk, de ő legvonzóbb lehetőség, figyelembe véve a McLarennél szerzett tapasztalatát."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Gerard Lopez
Cikk típusa BRÉKING