BRÉKING

Lotus: Végeztünk a Quantummal, és Raikkönennek is fizettünk már

A Lotus F1 Team tulajdonosa, Gerard Lopez a német Auto Motor und Sport lapnak adott egy exkluzív interjút, melyben sok érdekes kérdésre válaszolt.

Az FIA nevezés listáján két csillag is szerepel a Lotus neve mellett.

„Rossz csapatnévvel is ott vagyunk a listán, akárcsak két évvel ezelőtt. Mindenkit megnyugtathatok, minden ugyanaz marad és folytatjuk a munkát.”

A Lotus nem lett ott az első téli teszten Jerezben.

„Nagyon elégedettek vagyunk, az autóink fejlődésével, ami talán egy kicsit másképp fog kinézni, mint a többieké. De úgy véljük, hogy jobb, ha a következő hetekben a szélcsatornában dolgozunk velük, és többet hozunk ki belőlük. Ez többet hoz számunkra, mintha egy pályán tesztelnénk. Ezzel nagyobb teljesítményt érhetünk el.”

Mindez nem jelent majd hátrányt az új motorcsomag miatt?

„A motort a Red Bull, a Toro Rosso és a Caterham tesztelni fogja. Ezek az eredmények előnyösek számunkra. Bahreinre azonban minden meg fog változni a Renault-nál. A sebességváltót például magunk fejlesztjük, így gyorsan tudunk majd reagálni, ha valami balul sül el. Az egyetlen dolog, ami hiányozni fog a tapasztalat területén, az elektronika és a KERS: De ettől még nem dől össze a világ. A legnagyobb problémát Jerezben a motor jelentheti. Meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet a Renault motorokat használó csapatokkal.”

A gumiabroncsok és a hűtés szintén problémát jelenthet.

„Jerezben körülbelül 15-16°C lesz. Ebből kifolyólag mit tanulhatunk ezen a területen? Ha ott leszünk Bahreinben, minden tisztább lesz. Jerezben egyedül Silverstone-ra tesztelhetsz. Semmi mást nem tudnál megtenni. Az első igazi próba Bahreinben lesz. Jerez egy különleges pálya, ahol nem tudunk sokat tanulni, és csak időt veszítenénk.”

A csapat az elmúlt időszakban sok mérnököt veszített.

„Tavaly bizonyos tekintetben három projekten dolgoztunk egyszerre. Összességében 580 embert foglalkoztattunk. Most már csak a 2014-es autónkra kell koncentrálnunk, így a munkaerő 500 főre csökkent. Elvesztettünk néhány mérnököt a riválisokat illetően, de vannak új szakembereink. A Red Bulltól, a Ferraritól és a Mercedestől is igazoltunk. Ilyen ez a bizonyos körhinta a Forma-1-ben. Ez alapján működik Darwin elmélete. A legerősebb marad életben. Természetesen ez a fajta átalakítás nem valószínű, hogy azonnal látszani fog. Amikor például James Allison a Ferrarihoz szerződött, nem lettek azonnal gyorsabbak vele. Úgy gondolom, hogy a 2013-as idény végére még mindig jobb autónk volt.”

A Lotus az egyetlen csapat, mely nem jelentette be a 2014-es motorszállítóját.

„A Renault motorjaival dolgozunk és ez már egy ideje így van. Egy ideális szerződésre törekszünk. A Lotus nemcsak egy ügyfél a Renault-nál. A mérnökeink segítettek kifejleszteni a KERS-t, ami miatt megpróbálunk megállapodni azt illetően, hogy ez a kapcsolat több legyen, mint egy motorszerződés. Ennek köszönhetően húzódtak el a tárgyalások.”

A csapat pénzügyi helyzete? Quantum?

„Ez a tavaly szezonban kissé bonyolultabbá vált. A Quantum pénze nem érkezett meg és úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a dolgot. 2014-re a PDVSA egy teljesen új szponzorként lesz jelen a csapatnál és annak költségvetésében. Nem fogunk új adósságokat generálni. A Genii még mindig 98%-ban birtokolja a csapatot.”

Akkor mégis mekkora adósságról beszélhetünk?

„Ez jelenleg mintegy 114 millió font, aminek több mint 80%-a minket érint. Semmi értelme a saját adósságunkat kiegyenlíteni, mivel a mi cégünkről van szó. A pénzünk itt van a cégnél, és biztonságban van. Ha szükség lesz rá, akkor ismét hozzá fogunk nyúlni. Ebben a pillanatban az a fontos, hogy a csapat folytassa a munkát. Ha hosszú ideje én fedeztem volna a költségeket, akkor 250 embert kellett volna elküldenem.”

Kimi Räikkönen tartozása?

„Már megkapta a fizetése egy részét, és a többit is rendezve lesz.”

 Miután a Lotus „megvált” a finn bajnoktól, Maldonado érkezett, aki sok pénzt és egy futamgyőzelmet hoz Enstone-ba. Kérdés, a Maldonado-Grosjean páros mennyire lehet életképes és erős a topcsapatok felállásaival szemben?

„Realista vagyok”- felelte Lopez. „Még ha az emberek azt is fogják mondani, hogy megbolondultam, úgy gondolom, mi rendelkezünk az egyik leggyorsabb versenyzőpárossal a Forma-1-ben”- folytatta az értékelést. „Két évvel korábban azt mondtam volna, a páros gyors, de robbanékony. Ma más a helyzet. Romaint a négy leggyorsabb versenyző közé sorolom, talán a három leggyorsabb közé. Gyorsabb, mint egyes nevek, akiket említett”- utalt az AMuS listájára (Hamilton/Rosberg, Alonso/Räikkönen, Vettel/Ricciardo).

„Most már fejben is erős, és nagyon kiegyensúlyozott. Pastornak még meg kell tennie az utolsó lépést. Piszokgyors. Nagyon jól ismerjük őt. Hat évvel ezelőtt Pastor együtt élt a családjával a csapatfőnökünknél, Eric Boulliernél. Akkoriban még csapatmenedzser volt a DAMS-nál. Pastornak most ugyanazt az utat kell bejárnia, mint Romainnak. Meg kell tanulnia, hogy egy verseny nemcsak pár gyors körből áll, hanem egy teljes hétvégéből. Jobban uralnia kell a tempóját.”

Utóbbi jobban mehet a Lotusnál, mint a Williamsnél, ahol három évet töltött?

„Igen, mivel ismerjük őt, és meg tudjuk adni hozzá a környezetet. Nálunk a csapatban bárki azt mondhat, amit akar. Ez egy pár alkalommal rosszul sült el, ha Kimi kijelentéseire gondolok, de azt akarom, hogy ez így legyen. Ezzel ellentétben vannak olyan csapatok, akik mindent irányítani akarnak, és olyan sterilek, mint egy kórház. Romain kivirágzott a környezetünkben. Ez Pastornak is segíteni fog. Ezen kívül nagyon sokan beszélnek spanyolul a csapatunkban. Otthon fogja érezni magát. Ha működik az autónk, akkor nem kell bujkálnunk a versenyzőink miatt. Garantálom.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: üléspróba, meetingek, és jöhet az első teszt!
Következő cikk Új tréner Vettel mellett: a harmadik finn dolgozik a bajnokkal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország