Lotus: Raikkönen maximálisan elkötelezett és topon van

Eric Boullier csapatfőnök leszögezte, Kimi Räikkönen teljesítményét nem befolyásolják a pályán kívül zajló események, és teljes erővel koncentrál az eredményekre. A finn bajnok ugyanolyan elszánt, mint volt – állítja a Lotus első embere.

Abu Dhabi meglehetősen viharosan sikerült a Lotusnak, már ami Räikkönen garázsát illeti. A finn csak pénteken ment ki a pályára, majd a szabadedzések után közölte: még egy centet sem kapott a csapattól, és ha nem rendeződik a dolog, akkor az utolsó két futamra már nem utazik el. Szombaton az időmérő után megbüntették és kizárták a hajlékony padlólemez miatt, a futamon pedig kiesett az első körben.

Az Autosport vasárnap számolt be arról, hogy a felek megegyeztek, és Räikkönen ott lesz az utolsó két nagydíjon. Ezt erősítette meg a csapatfőnök is.

„Teljes mértékben elkötelezett. A stewardok döntésének semmi köze hozzá, és az első kanyarban történt baleset ismét olyasmi, ami ellen semmit sem tehettünk”- mondta Boullier. „Ezen a hétvégén az ötödik helyre kvalifikálta magát a rövid tengelytávú autóval, melyet jobban preferál. Szóval Kimi ott van, Kimi egy ellenfél, és nyomni fogja.”

Természetesen azt sem tagadja, létfontosságú volt végre közös nevezőre jutni a Quantummal – igaz, a megállapodást még nem jelentették be hivatalosan.

„Mint minden cég esetében – különösen egy versenycsapatéban – szükséged van a stabilitásra. Stratégiára van szükséged a jövő érdekében. Képesnek kell lenned arra, hogy csak egy dologra koncentrálhass: arra, hogy egy jó autót biztosíts és jó versenyzőt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING