Lotus: idén már nem lesz passzív DDRS

A Lotus F1 Team idén már nem fog kísérletezni a passzív dupla DRS-sel, helyette a hosszabb tengelytávú gépre koncentrálnak. Alan Permane elmondta, meg kell oldani más technikai problémákat is.

A Sauber és a Mercedes AMG mellett a Lotus tesztelte több alkalommal is a passzív DDRS-t, de éles bevetésre nem került. Az Auto Motor und Sport utánajárt a kérdésnek, hogy idén van-e még esély az eszköz érdemi felhasználására, és a csapat pályamérnöke egyértelmű válasszal szolgált.

„Ebben a szezonban egyáltalán nem fogjuk többé látni”- mondta Permane. „Ugyanakkor nem adjuk fel. Még mindig nem működik tökéletesen. A technikai részlegünk többé-kevésbé kizárólag a következő szezonra szánt autón dolgozik”- folytatta a szakember. „Az aktuális autót illetően már csak kisebb fejlesztések lesznek. Ezen kívül még megoldunk pár technikai problémát. A szingapúri hétvégén láttuk, hogy a tempó jó. Egyszerűen nem akarjuk, hogy más dolgok eltereljék a figyelmünket”- jelentette ki.

A 10 centivel hosszabb tengelytávú autót ismét előveszik Koreában, kérdés, hogy újra Räikkönen kapja-e meg. A Lotus csapatfőnöke elmondta, a 2014-es információkat „el fogják zárni” a finn elől, hogy ne vigyen át tippeket a Ferrarihoz. Ebből az következik, hogy a jövő évi fejlesztéseket szolgáló hosszú tengelytávot a továbbiakban Grosjean tesztelheti. A szimulációk szerint ez 2-4 tizedet hozhat, de a Red Bull ellen másodpercekre van szükség.

„Ez egy félig új autó, és hét számjegyű összegbe került. Kimi láthatta, hogy komolyak vagyunk”- mondta Lopez az említett lapnak még korábban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING