BRÉKING

Lotus: Ha Raikkönen velünk marad, előrébb fejezzük be a szezont

A finn versenyző elsősorban magát okolja, amiért Brazíliában még csak pontot sem szerzett a Lotusnak, mely Kimi Räikkönen helyére szerződtette le az utolsó két futamra.

Heikki Kovalainen

Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtam pontokkal hozzájárulni a Lotus sikeres szerepléséhez ezen két futamon. Amerikában nem voltam igazán szerencsés és ott még csak ismerkedtem a géppel. Itt Interlagosban már minden kényelmesebb volt, de többször is hibáztam és nem tudtam elég gyors lenni. El kell ismerni, hogy a mai napot az én számlámra lehet írni.

A Lotus egy hatalmas lehetőséget adott számomra, melyért hálás vagyok, és ugyan nem szereztem nekik pontot, úgy érzem, hogy a körülményekhez képest jó munkát végeztem. Ma azonban pontokat kellett volna szereznem, de szerintem a rutin hiánya is közbeszólt. Nem keresek magyarázatokat erre, egyszerűen csak csalódott vagyok.

Örülök, hogy része lehettem ennek a csapatnak, és valóban mindenkinek hálás vagyok, aki lehetővé tette ezt a kis kalandot számomra. A Lotus mindig mellettem állt és mindenben segített. Egy igazi profi csapat és sok jót kívánok nekik a jövőt illetően.

Eric Boullier

Nagyon csalódottak vagyunk az utolsó versenyhétvégénk miatt. Sajnos nem sikerült feljebb zárkóznunk a bajnokságban, noha futamokkal ezelőtt még arra is jó esélyünk volt, hogy a második helyen fejezzük be a szezont. Ezzel természetesen sok pénzt veszítünk, de a csapat kiváló munkát végzett, és örülök, hogy egy ilyen gárdát irányíthatok hétről hétre.

A célunk az volt, hogy előrébb végezzünk, mint ez a negyedik hely. Ez most nem sikerült, de egy erősebb csapattá érettünk, és eredményesebbek is voltunk, miközben Romain Grosjean egy igazán erős versenyzővé vált. Nagyon keményen dolgoztunk, és mindenki büszke lehet a munkánkra, független attól, hogy hol fejeztük be az évet. Kimi Räikkönen rengeteget adott hozzá ehhez, és sajnáljuk, hogy nem vele fejeztük be az évet. Biztos vagyok benne, hogy vele sikerülhetett volna, mert egy nagyon erős és konstans versenyző.

Ezzel együtt köszönetet szeretnék mondani Heikki Kovalainennek is, aki minden tőle telhetőt megtett a sikeres szereplés érdekében. Nehéz dolga volt, de jó teljesítményt nyújtott, független attól, hogy nem szerzett nekünk pontot. Persze ez számunkra is csalódás, de nem minden alakulhat úgy, mint azt szeretnék. Minden jót kívánunk neki a jövőben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Gratulálunk a Red Bullnak, de most irány 2014!
Következő cikk McLaren: Köszönjük, Pérez!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország