BRÉKING

Lotus: 2 másodpercet gyorsultunk Kínában! A stopper nem hazudik!

A Lotus F1 Team nagyon örül annak, hogy Kínában egy nagy lépést tettek meg előre és most abban bíznak, hogy ez a tendencia folytatódni fog.

Mint ismeretes, a brit istálló az első négy futamon még pontot sem szerzett. Az E22 aerodinamikailag nagyon erős, de elmaradt fejlesztések, valamint a Renault gyengélkedése miatt a csapat először csak Kínában pályázhatott valós esélyekkel a pontszerzésre.

Romain Grosjean valóban ott lehetett volna az első 10-ben Sanghajban, miután az időmérőn be tudott jutni a Q3-ba, ám a sebességváltó megakadályozta abban, hogy pont kerüljön a csapat neve mellé.

„Egy világos lépést tettünk meg előre Kínában a Renault oldalán. A srácok két másodpercről beszélnek, ami óriási különbséget jelent. A stopper nem hazudik. Két másodperccel voltunk gyorsabbak a teljesítményt illetően.” – fogalmazott Gerard Lopez tulajdonos a brit Autosport lapnak.

„Az autónk jó! Romainnak szombaton a diffúzorral voltak gondjai, de az adatok azt mutatták, hogy talán a 6. helyre kellett volna odaérnünk az időmérőn, ha semmilyen problémánk nincs. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a Mercedes motorral hajtott autóknak nincs szükségük DRS-re ahhoz, hogy megelőzzenek bennünket. Ugyanakkor pozitívak vagyunk az előrelépés miatt.”

Lopezt meglepte az, hogy milyen nehézségekkel találták szembe magukat a szezon első felében.

„Nem vártunk ilyen motorproblémákat, mint amikkel szembe találtuk magunkat. Úgy jöttünk ki a szélcsatornából, hogy tudtuk, az autónk nagyon jó. Amikor azonban üzembe helyeztük a dolgokat a pályán, egyre több problémát fedeztünk fel. Ilyenkor nem tudsz a beállításokkal dolgozni.”

„Óriási problémák voltak ezek, és a csúszás is számított. Bahreinben volt a legrosszabb a helyzet, amikor a teszten két motorunk is elszállt. Semmit nem tehettünk. Akkor azt mondtuk, hogy nem engedhetünk meg magunknak hasonlót.”

A Renault Barcelonára sokat erősödhet, így a Lotus is.

„A Renault egy meglehetősen nagy lépést ígér Barcelonára. Elég bizakodóak vagyunk, miután már ott tudtunk lenni a TOP-10-ben. Reméljük, ez egyre jobb lesz. Alapvetően arra gondoltam, hogy az első igazi versenyünk Barcelonában lesz, látván a korábbi problémákat a motorral.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo egy igazi sztár, addig Vettelnek új motivációt kell keresnie
Következő cikk Czollner Gyula: Hiszek Raikkönenben, még ne írjuk le a finnt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország