„Lökdösni kezdtük egymást Michaellel, és azt mondta, ennyi volt…” – Schumacher korábbi F1-es csapatfőnöke

Az F1 Nation podcastben Michael Schumacher korábbi Forma-1-es csapatfőnöke, Eddie Jordan mesélt arról, hogy az 1998-as Belga Nagydíjon vitába keveredett a német legendával, aki aztán kivásárolta az öccsét, Ralf Schumachert a csapatból.

Michael Schumacher, Ferrari

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

23 évvel ezelőtt egy rendkívül emlékezetes Belga Nagydíjat rendeztek, ami tömegbalesettel indult, majd a két Jordan futott be elsőként a célba Damon Hill, Ralf Schumacher sorrendben.

Ezen kívül arról is emlékezetes maradt a futam, hogy Michael Schumacher David Coultharddal ütközött, miközben próbálta lekörözni őt, ennek következtében kiesett, és a bokszban mérgesen indult el a McLaren boksza felé.

Még több F1 hír:

Ennek kapcsán Michael Schumacher első F1-es csapatfőnöke, Eddie Jordan idézett fel egy történetet az F1 Nation podcastben, amelyben azt mondta, hogy rá is mérges volt az akkor még „csak” kétszeres világbajnok német, aki ki is vásárolta az öccsét a csapatból.

„Ez egy kettős csapás volt számomra, mert Michael Schumacher mindenkivel harcolni akart. Azzal kezdett, hogy Coultharddal harcolt, ami tökéletes volt, minket pedig békén hagyott. Aztán a futam után odament hozzám, és azt hittem, át fog karolni, és elmondja, mennyire örül a kettős győzelmünknek, és hogy lenyűgöző, hogy 7-8 év alatt sikerült ezt elérni.”

„De nem, Michael nem ilyen. Ehelyett kiabálni és üvölteni akart velem. Káromkodott, erre én is káromkodtam, aztán elkezdtem lökdösni. Ő is elkezdett lökdösni engem, és azt mondta, ennyi volt, jövőre már nem nálad fog versenyezni az öcsém.”

 

„Én erre annyit válaszoltam, hogy ’ez egy nagyon egyszerű dolog, Michael. Nézd meg a szerződést, abban úgyis jó vagy. Abban szerepel egy kivásárlási ár, ami 2 millió font, fizesd ki ezt az összeget, és oda viszed Ralfot, ahova csak akarod’. És így is tett.”

Ralf Schumacher az 1999-es szezont már a Williams csapatánál kezdte meg, tehát tényleg távozott a Jordantől. Eddie Jordan viszont azt is felidézte, hogy jó emlékeket is őriz Michael Schumacherről, aki a csapatánál mutatkozott be az 1991-es spái futamon.

„Amikor az első időmérőjén a hetedik helyre kvalifikálta magát egy újonc csapatnál, az szenzációs volt” – mondta Jordan. Schumacher pedig nem is maradt sokáig a Jordannél, a következő futamtól kezdve már a Benetton csapatát erősítette.

„Hornernek le kell ülnie Verstappennel, mert hatalmas mennyiségű pontot vesztett…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen időjárás várható a 2021-es Forma-1-es Belga Nagydíj hétvégéjén
Következő cikk Erősebb motorral fejezheti be az évet a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország