Lewis Hamiltont is megkérdezték a Red Bull-botrányról
Súlyos vádak érték a Red Bull Racinget az utóbbi napokban, az osztrák istálló ugyanis többet költhetett az engedélyezett összegnél 2021-ben – az ügyről Lewis Hamilton véleményét is megkérdezték.

Az utóbbi napok legnagyobb beszédtémáját a Forma-1-es paddockban a Red Bull és az Aston Martin ügye jelenti, mivel a német és az olasz sajtó szerint mindkét istálló többet költött annál, mint amennyit a költségvetési sapka engedélyezett volna 2021-ben.
Erről kérdezték meg a Mercedes versenyzőjét, Lewis Hamiltont is, aki tavaly az utolsó futamon bukta el a világbajnoki címet – a 37 éves pilóta diplomatikusan nyilatkozott:
„Őszintén szólva nem igazán foglalkozom ezzel. Egyelőre csak sutyorgás megy erről, nem tudok eleget a témáról ahhoz, hogy értelmes megjegyzést tudjak hozzáfűzni” – mondta a Szingapúri Nagydíj időmérője utáni sajtótájékoztatón.
„Viszont az ilyen dolgokat, amik komoly változást érhetnek el az autó teljesítményét illetően, nagyon komolyan is kell vennünk. De ahogy említettem is, nem tudom, hogy igaz-e a hír vagy sem, szóval majd meglátjuk” – tette hozzá Hamilton.
A hétszeres világbajnok idei legjobb szombati teljesítményét elérve a harmadik helyről rajtolhat majd a szingapúri futamon, a teljes rajtrács ide kattintva érhető el.
Kiderült, miért hajtott a bokszba Verstappen az időmérő végén...
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.