Hamiltonnak nem hiányzik Alonso: az F1 nélküle is megy

Lewis Hamilton nem érzi másnak a Forma-1-et Fernando Alonso nélkül, aki idén már nem versenyez a királykategóriában.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 poses for a selfie with a fan

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A kétszeres spanyol világbajnok 2012-ig meghatározó figurája volt az F1-nek, ugyanis ez volt az utolsó olyan éve, amikor a világbajnoki címért harcolhatott, ráadásul a Ferrarival. 2007-hez és 2010-hez hasonlóan nem járt sikerrel, így az a két cím maradt a neve mellett, amit még a Renault-val szerzett 2005-ben és 2006-ban, megállítván Michael Schumacher nagy menetelését.

Még több F1 hír:

Fernando Alonso nemcsak, hogy nemet mondott a Ferrari hosszabbítási ajánlatára, hamarabb is távozott. Visszatérve a McLarennél azonban már teljesen esélytelen volt, hiszen a Hondával való együttműködésük totális kudarcnak bizonyult. A Mercedes és a Ferrari már nem tartott rá igényt, így Fernando jobbnak látta, ha az egész kategóriának hátat fordít. Jelenleg a WEC-ben versenyez és a második Indy 500-as futamára készül.

Nemrég Pedro de la Rosa nyilatkozott úgy, hogy Alonso 45 évesen is képes lenne a legjobb lenni, akár a Forma-1-ben is. Maga a nyilatkozat nagy port kavart az oldalunkon, és rengeteg hozzászólás született a cikkünk alatt.

A Spanyol Nagydíj csütörtöki médianapján Hamiltont is megkérdezték arról, hogy mennyire más Alonso nélkül az F1. A brit világbajnok sokat nem gondolkozott a válaszon, és noha tiszteli a régi csapattársát és ellenfelét, nem feltétlen azt mondta a kérdésre, mint amit vártunk volna tőle.

„Őszintén megmondva, úgy gondolom, hogy a Forma-1 folyamatosan megy, halad előre, független attól, hogy ki van benne. Nem érzem másnak az F1-et, mert már nincs itt.. És ugyanez igaz, ha már én nem leszek a Forma-1-ben. Ugyanúgy tovább fognak menni a dolgok, mert ez még mindig a királykategória. Mindig van néhány fiatal srác, akik érkeznek, szóval számomra mindez nem sokat változtat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen a munka hőse lett az Alfa Romeónál
Következő cikk Leclerc úgy támadna fel a Ferrarival, mint a Liverpool a Barcelona ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország