Lewis Hamilton válaszolt Jackie Stewart kritikájára: „Vannak szűk látókörű emberek...”

A háromszoros világbajnok Jackie Stewart nemrég azt mondta, Lewis Hamiltonnak komoly gondjai vannak és már nem éhes a sikerre, erre pedig most Hamilton is reagált.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

A háromszoros világbajnok F1-legenda Jackie Stewart a napokban arról nyilatkozott, hogy szerinte Lewis Hamilton hiába minden idők egyik legjobb F1-es versenyzője, viszont már nem éhes a sikerre és ezért komoly gondjai vannak.

Erre a nyilatkozatra Hamilton is reagált, aki szűk látókörűnek nevezte Stewartot, és utalást tett arra, hogy a visszavonulása után nem fog azon pilóták sorába csatlakozni, akik az új generációt kritizálják:

Még több F1 hír:

„Vannak olyan szűk látókörű emberek, akik úgy tesznek megjegyzéseket, hogy közben nem tudják, milyen munka folyik a háttérben” – mondta Hamilton majd hozzátette, a visszavonulását követően jobb példát szeretne mutatni a fiatal versenyzőknek:

„Amikor egy nap majd visszavonulok és a fiatalokra vagy a következő versenyzői generációra tekintek, bátorítani akarom őket és tudatni velük, hogy rendben van, ha hibázol.”

„A lényeg, hogy inspiráljam őket, ne pedig cserben hagyjam őket. Én ilyen személy szeretnék lenni” – mondta Hamilton a BBC Breakfast műsorában a PlanetF1 szerint.

Nemrég Nico Rosberg arról nyilatkozott, hogy ugyanúgy le tudná győzni Verstappent, mint anno Hamiltont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helmut Marko a Perezről adott nyilatkozatáról: „Nem így értettem a dolgot...”
Következő cikk Exkluzív: Massa jogi csapata ezért hiszi, hogy „hazahozhatják a trófeát”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország