Lewis Hamilton szívhez szóló üzenettel küldött pozitivitást és szeretetet a nehéz helyzetben lévő embereknek – kép!

A Mercedes hétszeres világbajnoka pénteken osztotta meg gondolatait a nehéz helyzetben lévő emberekkel kapcsolatban.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamiltont rengetegen szeretik és rengetegen utálják, ugyanakkor egy dolog nem lehet kérdéses vele kapcsolatban: a Mercedes bajnoka mindig megragadja az alkalmat, hogy támogatását fejezze ki a nehéz helyzetbe került embertársai felé.

Az elmúlt hetek, hónapok, sőt évek nem nevezhetőek könnyűnek a világ számára, hiszen a világjárvány, a háború, a válság és a rasszizmus is egyre nagyobb helyet foglal el a hétköznapokban. A Forma-1-ben az elmúlt hetekben több rasszista és kirekesztő cselekedet és megnyilvánulás is reflektorfényt kapott, Hamilton pedig az Instagramon tette közzé gondolatait:

Még több F1 hír:

„Olyan kihívásokkal teli időket élünk. Mindannyiunknak vannak rossz napjai, amikor reménytelennek és tehetetlennek érezzük magunkat, engem is beleértve. Ez az emberi lét része. De ne feledjétek, hogy mindig van valami, amit tehetünk. Erősebbek vagytok, mint gondolnátok” – írta Hamilton.

„Amikor a világ erőszakosnak tűnik, szelídebbé válhatunk, amikor minden káosznak tűnik, akkor a békére törekedhetünk. Olyan sok mindent feloldunk, amikor céltudatosan gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk!”

„Ne adjátok fel a reményt, hogy egy fényesebb nap áll előttünk, együtt vagyunk ebben, és én úgy döntök, hogy hiszek abban, hogy valami nagyszerű vár mindannyiunkra. Úgy döntök, hogy mindent megteszek, ami a hatalmamban áll, hogy jó dolgok történjenek. Hiszek benned. Magas rezgéseket, pozitivitást és szeretetet küldök” – zárta.

 

Hamilton Leclerc-nek: „Nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni”

Az IndyCar-ban versenyző Colton Herta nemrégiben két napon keresztül tesztelhetett a McLaren tavalyi autójával:

 
megosztás
hozzászólás

Vettel: kiábrándító, hogy folyton a sóderágyba löknek

Verstappent egy benzinkúton hagyta az apja gyerekkorában, miután összetört egy gokartot

Feliratkozás