Lewis Hamilton összes F1-es autója: mindegyikkel nyert legalább egy futamot

Lewis Hamilton királykategóriás pályafutása egészen lenyűgöző, többek között amiatt is, mert eddig még egy olyan autója sem volt a Forma-1-ben, amivel ne nyert volna legalább egy futamot.

Lewis Hamilton összes F1-es autója: mindegyikkel nyert legalább egy futamot

Lewis Hamilton 35 esztendős lett, és hatszoros világbajnokként készülhet a 2020-as esztendőre, ami minden eddiginél különlegesebb lehet számára, hiszen ha megvédi a címét, azzal beéri Michael Schumachert az örökranglistán.

Még több F1 hír:

A német legenda 7 világbajnoki címig jutott, ami sokáig megdönthetetlennek tűnt. Ha Hamilton a korábbi évekhez hasonlóan újra felér a csúcsra, akkor 2021-ben a nyolcadik világbajnoki címéért versenyezhet.

Erre minden esélye megvan a Mercedesszel, melynek kapcsán egyre több az olyan pletyka, hogy 2021-től már csak motorgyártó lesz az F1-ben. A McLaren talán nem véletlen kap újra erőforrásokat a németektől...

 

Hamilton 2007 óta szerepel az F1-ben, és eddig egy olyan idény sem volt, amikor ne nyert volna legalább egy nagydíjat. Ez még a 2013-as szezonban is sikerült neki, ami az első volt számára a Mercedesszel. Akkoriban még nem volt igazi esélyes a csapat.

Jelenleg 250 nagydíj, 6 világbajnoki cím, 84 győzelem, 151 dobogós helyezés, 88 rajtelsőség, és 47 leggyorsabb kör szerepel Hamilton neve mellett. Alább pedig azokat az autókat nézhetjük meg, amikkel Lewis versenyzett a Forma-1-ben.

Nektek melyik a kedvenc modelleket? Írjátok meg kommentben, és azt is, hogy milyen emlék fűz hozzájuk, hiszen az összes rajthoz állt a Magyar Nagydíjon, mely 1986 óta állandó tagja a száguldó cirkusznak.

2007: McLaren Mercedes, MP4-22
2007: McLaren Mercedes, MP4-22
1/26

Fotót készítette: Lorenzo Bellanca / Motorsport Images

2007: McLaren Mercedes, MP4-22
2007: McLaren Mercedes, MP4-22
2/26

Fotót készítette: XPB Images

2008: McLaren MP4-23
2008: McLaren MP4-23
3/26

Fotót készítette: Hazrin Yeob Men Shah

2008: McLaren MP4-23
2008: McLaren MP4-23
4/26

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

2009: McLaren MP4-24
2009: McLaren MP4-24
5/26

Fotót készítette: XPB Images

2009: McLaren MP4-24
2009: McLaren MP4-24
6/26

Fotót készítette: XPB Images

2010: McLaren MP4/25
2010: McLaren MP4/25
7/26

Fotót készítette: Sutton Images

2010: McLaren MP4/25
2010: McLaren MP4/25
8/26

Fotót készítette: XPB Images

2011: McLaren MP4-26
2011: McLaren MP4-26
9/26

Fotót készítette: Alessio Morgese

2011: McLaren MP4-26
2011: McLaren MP4-26
10/26

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

2012: McLaren MP4-27
2012: McLaren MP4-27
11/26

Fotót készítette: XPB Images

2012: McLaren MP4-27
2012: McLaren MP4-27
12/26

Fotót készítette: XPB Images

2013: Mercedes F1 W04
2013: Mercedes F1 W04
13/26

Fotót készítette: XPB Images

2013: Mercedes F1 W04
2013: Mercedes F1 W04
14/26

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

2014: Mercedes AMG F1 W05
2014: Mercedes AMG F1 W05
15/26

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

2014: Mercedes AMG F1 W05
2014: Mercedes AMG F1 W05
16/26

Fotót készítette: Sutton Images

2015: Mercedes AMG F1 W06
2015: Mercedes AMG F1 W06
17/26

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

2015: Mercedes AMG F1 W06
2015: Mercedes AMG F1 W06
18/26
2016: Mercedes AMG F1 W07 Hybrid
2016: Mercedes AMG F1 W07 Hybrid
19/26

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

2016: Mercedes AMG F1 W07 Hybrid
2016: Mercedes AMG F1 W07 Hybrid
20/26

Fotót készítette: Mercedes AMG

2017: Mercedes AMG F1 W08
2017: Mercedes AMG F1 W08
21/26

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

2017: Mercedes AMG F1 W08
2017: Mercedes AMG F1 W08
22/26

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

2018: Mercedes AMG F1 W09
2018: Mercedes AMG F1 W09
23/26

Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images

2018: Mercedes AMG F1 W09
2018: Mercedes AMG F1 W09
24/26

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

2019: Mercedes AMG F1 W10
2019: Mercedes AMG F1 W10
25/26

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

2019: Mercedes AMG F1 W10
2019: Mercedes AMG F1 W10
26/26

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

megosztás
hozzászólás
A Red Bull arra számított, Hamilton nem lesz olyan erős a Mercedesnél: „Tévedtünk”
Előző cikk

A Red Bull arra számított, Hamilton nem lesz olyan erős a Mercedesnél: „Tévedtünk”

Következő cikk

Rosszul kezdődik! A Ferrari mérnökei nem boldogok az első 2020-as adatokkal

Rosszul kezdődik! A Ferrari mérnökei nem boldogok az első 2020-as adatokkal
Hozzászólások betöltése