Lewis Hamilton nyilatkozata az első tesztnap után – „Emlékszem, hogy 2007-ben 10 tesztnapom volt...”

A Mercedes saját bevallása szerint is meglehetősen lemaradt a tesztprogramjával, miután a csapatot a pénteki napon számos meghibásodás hátráltatta. Délelőtt Bottast, délután Hamiltont sújtották technikai problémák.

Lewis Hamilton, Mercedes and Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Valtteri Bottas hajtott ki először a bokszból a csapat pilótái közül, azonban az installációs kör során váltógondokkal szembesült, így rögtön vissza is kellett térnie a garázsba. Ezt követően a szerelők kicserélték a váltót, ami sok idejébe került a finnek.

Délutánra sem oldódtak meg a Mercedes gondjai, hiszen Hamilton esetében is több kisebb meghibásodást detektáltak az autón, aki emiatt Bottashoz hasonlóan szintén kevés kört tudott megtenni. A hétszeres világbajnok végül a 10., míg csapattársa a 14. helyen zárt.

„Ez egy rossz szezonkezdet volt tőlünk ma” – mondta el Andrew Shovlin a Mercedes részéről. „Többé-kevésbé az egész délelőttöt elveszítettük Valtteri váltóhibája miatt, és a munka miatt az ebéd után késve kezdtük meg a délutáni menetet Lewisszal.”

Még több F1 hír:

„Ahogy elindultunk, nyilvánvalóvá vált, hogy az autónak nincs meg a megfelelő egyensúlya, és habár tettünk néhány előrelépést a nap folyamán, nem vagyunk elégedettek az autó teljesítményével, és világos, hogy még sok dolgunk van.”

„Mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy itt lehessünk” – kezdte az elemzését Lewis Hamilton. „Reggel megtörtént az a balszerencse Valtterivel az időveszteséget tekintve a pályán, és a csapat keményen dolgozott, hogy megpróbálja megérteni, mi miatt történt ez.”

 

„Nincs más választásunk, mint hogy a pozitívumokra koncentrálunk. Emlékszem, hogy 2007-ben a teszten 10 napom volt az autóban, és most ez egyre kevesebb és kevesebb. Nekünk másfél napunk van a kocsiban az első versen előtt, különböző gumikkal, különböző aerodinamikai változtatásokkal, szóval nem könnyű, de ez mindenki számára ugyanolyan.”

„Szeretném azt hinni, hogy a 9 évnyi tapasztalat ezzel a csapattal segít nekem, hogy a legjobbat hozzuk ki ebből. Soha nem láttam még itt homokvihart a korábbi évek során, amikor itt vezettem.”

„A homok úgy mozgott, mint az eső. Ha a gumin homok van, az nem tesz jót azt élettartamuknak. Egy körön keresztül nem a legrosszabb, de sok körre van szükség az év ezen időszakában, hogy adatokat szerezzünk.”

Wolff értékelte a nap első felét: „Nem voltunk valami gyorsak...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az első F1-es tesztnap Leclerc számára hamarabb véget ért! – A monacói szerint nincs nagy gond...
Következő cikk Ők ülnek autóba a szombati, második bahreini tesztnapon!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország