Forma-1 Olasz Nagydíj

Lewis Hamilton: Minden csapattársam erősebb volt, mint Verstappen csapattársai!

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton erős kijelentést tett: szerinte minden eddigi csapattársa erősebb volt, mint Max Verstappen F1-es csapattársai.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamilton pikírt nyilatkozatot adott a monzai nagydíjhétvégén, amelyben azt mondta, hogy az eddigi összes csapattársa erős és kiegyensúlyozott volt, míg Verstappennek csak gyengébb csapattársai voltak.

Lewis Hamilton az F1-es karrierje folyamán Alonso, Kovalainen, Button, Rosberg, Bottas és Russell mellett versenyzett – a nyilatkozatában Kovalainent nem, Rosberget pedig csak a riporter visszakérdezésére említette meg -, míg Verstappen Sainz, Ricciardo, Gasly, Albon és Perez csapattársa volt eddig.

Amikor Verstappen és a Red Bull dominanciája szóba került, Hamilton a korábbi dominanciákhoz hasonlította a jelenlegi helyzetet:

Még több F1 hír:

„Nem vagyok jobban lenyűgözve, mint amikor Michael volt itt, vagy amikor Sebastian volt az élen, vagy amikor Kimi versenyzett, vagy amikor Fernando győzött – ugyanolyan most a helyzet, mint akkor volt.”

„Ez minden idők egyik legerősebb csapata, minden henger tökéletesen működik. A kocsi elképesztő, a versenyzők is remek munkát végeznek, nagyon kiegyensúlyozottak, és a bokszutcai stáb, a mérnökök és a stratégák is remekül dolgoznak, szóval nem lehet hibáztatni őket.”

„Az én személyes véleményem az, hogy Valtteri és az eddigi összes csapattársam erősebb volt, mint Max csapattársai. Jenson, Fernando, George, Valtteri, Nico... mindannyian nagyon erősek és kiegyensúlyozottak voltak. Max sosem versenyzett ilyen pilóták ellen” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak.

Hamilton volt csapattársa, Fernando Alonso pedig nagyon elismerően nyilatkozott a hétszeres világbajnokról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 1 tized alatti különbség a Red Bull és a Ferrari között az Olasz Nagydíj első szabadedzésén!
Következő cikk Most akkor ki is a Ferrari műszaki részlegének vezetője?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország