Lewis Hamilton: Lesznek, akik nem örülnek, hogy így állok az Andrettihez...
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton is elmondta a véleményét arról, hogy – ha megkapja az engedélyt -, akkor az Andretti érkezésével 11 csapatossá válik a Forma-1.
Az FIA nemrég fogadta el az Andretti Cadillackel közös jelentkezését, azonban a csapatnak még szüksége lesz a Forma-1 jóváhagyására is, amit nem lesz könnyű megszerezniük.
Több csapat sem támogatja egy újabb istálló érkezését, mivel ennek következtében kisebb szelet jutna nekik a bevételi tortából – Lewis Hamilton viszont nem velük van egy véleményen, ő támogatná az Andretti érkezését:
„Mindig is úgy éreztem, hogy nincs elég autó a rajtrácson. És bár tudom, egyértelműen lesznek olyan emberek, akik nem örülnek annak, hogy támogatóan állok a dologhoz, de szerintem ez nagyszerű, hiszen még több munkalehetőség lesz, két ülés elérhetővé válik, és esetlegesen egy női versenyző is bekerülhet a mezőnybe.”
„Szóval ezzel még több lehetőség nyílik meg, és azt gondolom, még izgalmasabbá válhat a versenyzés” – mondta Hamilton a Katari Nagydíj sajtótájékoztatóján.
A hétvége TV-közvetítéseit itt olvashatjátok, míg Marko elkotyogta, mi a Red Bull terve Lawsonnal.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.