Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Lewis Hamilton először beszélt depresszióval való küzdelméről

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton kitálalt élete legnehezebb szakaszairól és elismerte, már fiatalkora óta küzd depresszióval.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team

Lewis Hamilton a legsikeresebb Forma-1-es pilóta nagydíjgyőzelmek tekintetében. Emellett a bajnoki címek tekintetében is övé a korona a németek legendájával, Michael Schumacherrel közösen. A most 39 éves brit már a gokartos bajnokságokban is sikeres volt, újra és újra megmutatva tehetségét.

Már első Forma-1-es szezonjában is így volt ez, amikor egyből a vb-címért harcolt, de végül második lett Kimi Räikkönen mögött. Az áttörés a következő évben jött el, a McLaren színeiben koronázták meg először, de ezt még hat bajnoki siker követte, emellett 105 alkalommal lett futamgyőztes.

Figyelemre méltó karrierje alatt azonban felhősebb időszakok is érték, ahogy azt a Sunday Timesnak adott interjújában mesélte: „Voltak elég nehéz időszakaim a húszas éveimben. Depressziós voltam. Elég korán kezdődött, úgy 13 éves korom körül.”

„Szerintem a versenyzéssel és az iskolai nehézségeimmel együtt járó nyomás miatt alakult ki. Annyit zaklattak és senkivel sem tudtam beszélni” – mondta a brit, aki terápiára is ment, bár állítása szerint nem sok sikerrel: „Évekkel ezelőtt beszéltem egy pszichológussal, de nem nagyon segített” – közölte, hozzátéve, hogy azért szeretne találni egy jó szakembert.

A szerelőknek is egyre nagyobb terhet jelent a Forma-1 egyre bővülő versenynaptára.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen édesapja is kiakadt a káromkodás miatti büntetésen
Következő cikk Hiányozhatnak a korábban elhullajtott pontok a szezon végén a McLarennek?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország