BRÉKING

Lewis Hamilton elmagyarázta, mit ront el a rajtoknál!

Lewis Hamilton lassú bahreini rajtja nem is a kuplung hibájának köszönhető – a brit nem tudta egyenletesen fenntartani a fordulatszámot.

A Mercedes címvédője Szahírban is rosszul rajtolt – Melbourne után – és így már az első kanyarra Nico Rosberg mögé esett vissza. Valtteri Bottassal is emiatt ért össze.

Habár a németek már egy új kuplungot fejlesztenek a problémák megoldására, Hamilton elmagyarázta pontosan mi is történt két hete.

„Nem, nem, nem ennek alapvetően semmi köze a kuplunghoz.” – mondta a brit egy exkluzív interjúban, melyet a kínai TV-seknek, a LETV.com-nak adott.

A gond az erőforrás sebességének kontrollálásával van, ugyanis a brit lehetetlen helyzetbe került: nem tudta fenntartani a tökéletes fordulatszámot a rajtnál.

„Az utolsó futamon, a formációs kör véget ért, felálltam a helyemre, majd megtettem sorban mindent, amit kell, ez rendben is volt, és a lámpák kigyulladtak.” – magyarázta Hamilton.

„Egyes fokozatba tettem a váltót, és el akartam érni a fordulatszámot. Normál esetben gyorsítasz, majd a fordulatszám nő, és megtartod – a fordulatszám-szabályozóval relatíve egyszerű is megtartani.”

„Azonban fölé majd alá ment a megfelelő értéknek. Majd megint fölé és alá. A lábamat stabilan tartottam, és a fordulatszám csökkenni kezdett. Szóval jobban kellett gyorsítanom.”

„Könnyen felgyorsultam, de lassan jött össze, szóval nagyon nehéz volt jól csinálni. A tökéletes rajthoz tökéletes fordulatszám kell.”

„Már négy lámpa gyulladt ki, amikor még mindig ezzel szenvedtem, azonban a rajtnál folyamatosan  nézned kell a lámpákat, ha már négy kigyulladt, és fókuszálnod kell – így tudsz tökéletesen reagálni.”

„Nem akartam kiugrani a rajtnál, szóval túl óvatos voltam, és későn indultam el. A rajtom nem is volt túl rossz. Nem ez volt életem legrosszabbja, de Nico már leelőzött, mire teljesen elindultam.”

&feature=youtu.be&t=35m31s

A friss rajtszigorítások miatt a csapatoknak ugyanazt a motorbeállítást kell alkalmazniuk a rajtoknál, mint az egész futamon – itt pedig nem könnyű változtatni.

Hamilton megerősítette, hogy ezeket a beállításokat nem lehet megváltoztatni a Kínai Nagydíjra, de az új folyamatok – amiken a szimulátorban már dolgozott – magabiztossá teszik, azaz szerinte nem ismétlődnek meg a két hete történtek.

„Még mindig ugyanezek a beállítások lesznek, csak a folyamat változott meg, ami stabilabbá teszi. A szimulátorban elvégeztem egy kis munkát, szóval elég magabiztos vagyok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli július végén gurulna először pályára a 2017-es abroncsokkal!
Következő cikk Warm-up: V10 nélkül soha nem lesz már régi az F1, de legalább Hamilton nem indulhat az élről...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország