Lewis Hamilton egy képpel reagált Fernando Alonso őt érintő nyilatkozatára

A napokban sokan felkapták a fejüket Fernando Alonso nyilatkozatára, amelyben a domináns autóval szerzett világbajnoki címekről beszélt, erre pedig Lewis Hamilton sajátos módon reagált.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso nemrégiben a holland Telegraafnak adott interjút, amelyben azt mondta, hogy a domináns autóval szerzett világbajnoki címeknél magasabb polcra helyezi azokat, amikor nem csak az aktuális csapattársa ellen kellett küzdenie a szóban forgó világbajnoknak.

Az interjúban ez állt: „Természetesen Lewist is borzasztóan tisztelem, de akkor is, teljesen más úgy megnyerni hét világbajnokságot, hogy az egyetlen, akivel küzdened kell, az a csapattársad”

Még több hír:

„Az én mércém szerint többet ér az, hogyha valakinek kevesebb világbajnoki címe van, de azokat úgy szerezte, hogy más csapatok pilótáival küzdött, akiknek ugyanolyan, vagy akár jobb gépük volt, mint nekik.”

Sokakban felháborodást keltett ez a megnyilatkozás, így Alonso azóta már elmondta, nagyon unja a szalagcímeket, és kiemelte, hogy nem lehet összehasonlítani a különböző világbajnoki címeket és szerzőiket.

Lewis Hamilton pedig egy képpel reagált az egész történetre, amelyen a 2007-es USA Nagydíjon a dobogó tetején áll, és a mellette álló, a 2. helyen beérő Alonso vállára teszi a kezét, aki ebben az évben szintén a McLarennél versenyzett.

Egy szívműtét is belejátszhatott abba, hogy a Red Bull átlépte a költségvetési plafont...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez állhat a Ferrari gyenge mexikói teljesítménye mögött – német sajtó
Következő cikk Wolff: Majd meglátjuk, ki fékez utoljára!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország