Forma-1 Katari Nagydíj

Lewis Hamilton az ütközés után elmondta, milyen a kapcsolata George Russell-lel

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton a futam után magára vállalta a felelősséget a George Russell-lel történt ütközése után, és elmondta, milyen a kapcsolata a csapattársával.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, on the grid

Ígéretesen indult a Mercedes számára a Katari Nagydíj, hiszen a két pilótájuk a második és a harmadik helyről rajtolt, azonban az 1-es kanyarban a külső ívről érkező Lewis Hamilton összeütközött George Russell-lel.

Hamilton futama ezzel véget is ért, míg Russell a mezőny végére esett vissza, viszont folytatni tudta, és végül a negyedik pozícióban futott be a brit. A leintés után Hamilton magára vállalta a felelősséget, és hangsúlyozta, jó kapcsolata van a csapattársával:

Még több F1 hír:

„Nem ment tönkre a kapcsoltunk. Nincs gondunk egymással George-dzsal, remek a kapcsolatunk és sok mindenről szoktunk beszélgetni egymással. Elég szerencsétlenül alakult a helyzet, és biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban ő is olyan frusztrált volt, mint én.”

„Majd személyesen megbeszéljük a dolgot, aztán továbblépünk. Csak szeretnék elnézést kérni a csapattól.”

Hamilton azt is elárulta, Russell-lel a futam előtt megbeszélték, hogy az eltérő stratégiájuk miatt össze fognak dolgozni, végül ez nem jött össze:

„Tudtuk, hogy eltérő stratégián vagyunk, és George azt javasolta, hogy dolgozzunk össze, és meg is beszéltük, hogy így lesz. Persze nem az volt a tervünk, hogy össze fogunk ütközni...”

„Nagyon szomorú vagyok a történtek miatt, az egész csapat keményen dolgozott, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk, és le vagyok sújtva, amiért én is tettem arról, hogy így alakuljon a verseny.”

„Én a lágy gumikon rajtoltam, körülöttem pedig mindenki a közepes abroncsokon indult, ezért gyorsan előre kellett kerülnöm. Szóval megpróbáltam külső ívről megelőzni Maxot, de ez nem jött össze” – tette hozzá Hamilton a Speedcafé szerint.

Eközben a Red Bull azt mondta, leülnek beszélni Perezzel, míg Norris szerint egyszerűen túl veszélyes volt a Katari Nagydíj.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helmut Marko nyilatkozata után féltheti az ülését Sergio Perez
Következő cikk Kevesebb futamot és több csapatot akar az FIA elnöke a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország