Lewis Hamilton: Agresszív voltam Russell ellen, de jó csata volt
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nincs semmi baj azzal, hogy keményen csatázott George Russell-lel a futam elején elkövetett hibája után.
A Japán Nagydíjon többször is egymás mellé keveredett a Mercedes két versenyzője, Lewis Hamilton és George Russell, a két brit pedig nem is igazán kímélte egymást, amit Russell szóvá is tett a csapatrádión.
Amikor a futam után Hamiltont erről kérdezték, azt mondta, szerinte jó csatát vívtak, viszont nem is kellett volna ilyen helyzetbe kerülnie – utalt vissza arra, hogy a rajtnál összeért Sergio Perezzel:
„Egyértelműen agresszív voltam, de szerintem jó versenyzés volt. Valójában nem is kellett volna abban a helyzetben legyek, de ahogy mondtam, felszedtem valamit az autó jobb elejével, ami hatással volt rá az utolsó és a 9-es kanyarban, miközben a hajtűben alig akart elfordulni. Egész hétvégén jól mentem ott, de most hiába kanyarodtam, semmi sem történt. Egyértelműen szenvedtem az egyensúllyal. Összességében viszont jó csata volt, kissé agresszív, de így tudtam pozíciót nyerni” – mondta Hamilton a csapattársa elleni párviadalról.
Eközben Verstappen szinte biztosan világbajnok lesz Katarban, Norris pedig Perezre akadt ki.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.