Lewis Hamilton a visszavonulásával kapcsolatos tervekről beszélt

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton arról beszélt, hogy a visszavonulása után nem tudja elképzelni magát az F1-es paddockban, egyelőre pedig még nem szeretne gyereket.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG during the drivers' parade

Lewis Hamilton 2025 végéig hosszabbított a Mercedes csapatával, ami azt is jelenti, hogy még 40 évesen is ott lesz az F1-es rajtrácson a brit versenyző. Hamilton egy interjúban elmondta, hogy ha majd visszavonul, nem akar visszatérni az F1-be – sem versenyzőként, sem másként:

„Ez velem nem fog megtörténni. Amikor ez a fejezet véget ér, akkor véget ér. Nem tudom elképzelni magam a paddockban vagy a garázsban álldogálva, anélkül, hogy beszállnék az autóba. De ahogy korábban is elmondtam: soha ne mondd, hogy soha.”

Még több F1 hír:

Hamilton arról is beszélt, hogy egyelőre még a karrierjére szeretne koncentrálni és pillanatnyilag még nem akar gyereket:

„Nem, jelenleg nem. Nincs rá időm, és élvezem, hogy nagybácsi vagyok! Erről a nagy lépésről még nem hoztam döntést. Továbbra is vannak céljaim a versenyautóban, és addig minden más a hátsó ülésre szorul.”

„100 százalékosan akarom végezni a munkámat. Természetesen meg kell találnod a megfelelő egyensúlyt a magánéleted és a karriered között, és kompromisszumokat kell hozni. De szerencsére ez a nap még nem jött el” – tette hozzá Hamilton a Blicknek.

Eközben fordítva sülhet el az F1 időmérős szabályozása Vegasban, míg Sainz határozott kijelentést tett a csapatsorrendről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel dühös volt, amiért a szemétszedéséről felkerültek képek a közösségi médiába
Következő cikk A Mercedes maradt Mick Schumacher utolsó kapaszkodója?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország