Lewis Hamilton: A Mercedes „nem hallgatott rám”, pedig tudom, mire van szüksége egy kocsinak

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, csapata nem hallgatott rá a Mercedes W14-es tervezésekor, és bár kritikával illette csapatát, hozzátette, hogy ettől függetlenül előre tudnak lépni.

Lewis Hamilton

Fotót készítette: Monster Energy

A Mercedes az első futamon Lewis Hamilton révén az ötödik, George Russell révén a hetedik pozícióban végzett, így egyáltalán nem lehet elégedett a német istálló az első futamot követően.

A gondjaikat tetézi, hogy a Ferrari mellett az Aston Martin is komoly kihívást jelenthet nekik idén, a csapatfőnök Toto Wolff pedig arról beszélt, hogy „nincs pozitívum, amit magukkal vihetnének”.

Lewis Hamilton a BBC Chequered Flag podcastjében beszélt a Mercedes nehézségeiről, és elmondta, úgy érzi, nem hallgatott rá a csapata, majd hozzátette, ettől még többszörös világbajnokok, és képesek az előrelépésre:

Még több F1 hír:

„Már tavaly elmondtam nekik, hogy milyen gondok vannak a kocsival. Rengeteg autót vezettem már az életem folyamán, ezért tudom, hogy mire van és mire nincs szüksége egy kocsinak.”

„Azt gondolom, ez az egész a felelősség vállalásáról szól, arról, hogy elismerjék, hogy ’igen, tudod, mit, nem hallgattunk rád, nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene, és dolgoznunk kell tovább’.”

„Meg kell vizsgálnunk az autó kanyarbeli egyensúlyát, át kell néznünk az összes gyenge pontunkat, össze kell fognunk csapatként – és ezt is tesszük jelenleg” – folytatta Hamilton.

„Továbbra is többszörös világbajnokok vagyunk, csak ezúttal – és tavaly – nem jött össze a dolog. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk előrelépni” – zárta a hétszeres világbajnok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy 15 mm-es változás miatt esett vissza a McLaren
Következő cikk De Vries elégedett az AlphaTauri első versenyével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország