Portré

Letűnt idők letűnt csapatai a Forma-1-ben: a BRM

Már csak az igazán idősek, illetve a sportág történelme iránt fogékonyak számára mond valamit a BRM csapat neve. Pedig a Forma-1 kezdeti időszakának egyik meghatározó istállója volt, 1962-ben bajnok.

Graham Hill, BRM P57

Graham Hill 1962-ben az istálló színeiben szerzett világbajnoki címet az F1-ben, ez az, ami a legtöbbünknek eszébe jut, ha az csapat kerül szóba, és mondjuk ismerjük is őket.

Most viszont felidézzük azt a közel három évtizedet, amelyet a kezdeti idők meghatározó istállója a Forma-1-ben töltött.

Az alapítás

A kicsivel a második világháború után, Raymond Mays által alapított British Racing Motors eredetileg hegyi és országúti versenyeken indította autóit, az ERA (English Racing Automobiles) égisze alatt.

Mays viszont, akinek hozzáférése volt a korszak legsikeresebb versenyautógyárai, a Mercedes és az Auto Union tervrajzaihoz, úgy döntött, belevág egy teljesen angol Grand Prix- (később Forma-1-)-istálló felépítésébe, az ERA maradványain, nagyrészt az ERA munkatársaira építve.

Az új istálló nem hivatalos bemutatkozására már 1950-ben, Goodwoodban sor került, F1-es világbajnoki futamon pedig 1951-ben, a hazai Brit Nagydíjon gurultak először pályára, Reg Parnell révén pedig pontot is szereztek (Parnell ötödikként ért célba). Ezután három év szünet következett.

Építkezés, majd rendszeres részvétel

1954-től a BRM nevével egyre rendszeresebben találkozhattak az érdeklődők. Az újrakezdés után eleinte még Maserati-kasztnit használtak, 1956-ban pedig, amikor a szezonnyitó Argentin Nagydíjon a BRM Mike Hawthornnak köszönhetően megszerezte története első dobogós helyezését, még mindig a Maserati volt a csapat autóépítője.

Még ebben az évben elkészült a csapat saját építésű autója, a P25,amely eleinte nem hozta a várt eredményeket. 1958-ban jöttek az első kisebb (dupla dobogó Hollandiában), 1959-ben pedig már a nagyobb (Jo Bonnier futamgyőzelme, ugyancsak a zandvoorti pályán) sikerek is. Rövid ideig ez volt a BRM legsikeresebb éve, ugyanis harmadikként zárt a konsruktőrök tabelláján.

Graham Hill, a vb-cím és a hatvanas évek aranykora

Graham Hill, BRM P57 and Jim Clark, Lotus 25 Climax
1962-ben Graham Hill (hátul) világbajnok lett a BRM-mel, ráadásul a csapat is nyert a konstruktőrök között

1960-ban a csapathoz szerződött a Forma-1-es mezőny egyik ígéretes tehetsége, Graham Hill. Eleinte neki sem volt kolbászból a kerítés az istállónál, sem ő, sem a csapattársai (Jo Bonnier és Dan Gurney) nem látták meg túl sokszor a kockás zászlót. Ha viszont meglátták, aztán általában pontszerző helyen, Graham Hill pedig rögtön első BRM-es szezonjában dobogós helyet szerzett.

A rengeteg kiesés miatt azonban sem ebben az évben, sem a következőben nem tudták megközelíteni a BRM-nél az 1959-es évet, ugyanis Hillék csak nyolc, illetve hét pontot tudtak szerezni az 1959-es tizennyolchoz képest.

1962-ben aztán az Owen Racing Organisation néven futó BRM (és Graham Hill) a csúcsra ért, talán némileg váratlanul. Hill végre kapott egy megbízható autót, megküzdött a korszak másik legendás versenyzőjével, a zseniális Jim Clarkkal, és megszerezte az egyéni világbajnoki címet, ráadásul a csapat a konstruktőrök között is az élen végzett.

Hillnek aztán 1963-ban, 1964-ben és 1965-ben is csak egyetlen lépés hiányzott a bajnoki címhez, ugyanis mindhárom évben másodikként végzett év végén, csakúgy, mint maga a BRM. Ezekben az években folyamatosan tudott futamot, futamokat is nyerni, azonban az 1966-os, addigiaknál sokkal gyengébb év után úgy döntött, 1967-től kezdve visszatér első csapatához, a Lotushoz, hátha ott jobb lesz neki. Jobb lett, 1968-ban ugyanis Colin Chapmanéknél másodszor is a csúcsra ért, és ismét világbajnok lett.

1966-ban egyébként Hill csapattársa, Jackie Stewart egy futamgyőzelmet szerzett, erre az évtizedre ez volt a BRM utolsó sikere, ezen kívül csak dobogós helyezéseket tudtak szerezni a BRM versenyzői, Stewart, Pedro Rodríguez, Richard Attwood, illetve John Surtees révén.

A BRM hattyúdala

Niki Lauda, BRM
1973-ban Niki Lauda is versenyzett a BRM-nél, de csak egyszer tudott pontot szerezni

Bár Rodrígueznek köszönhetően 1970-ben, Belgiumban a Forma-1 ismét a BRM futamgyőzelmét ünnepelhette, a hetvenes évek inkább már csak egy lassú kimúlásként volt jellemezhető. A csapat utolsó igazán sikeres éve 1971 volt, amikor egymás után két futamot is meg tudott nyerni (Jo Siffert Ausztriában, Peter Gethin pedig Olaszországban), valamint Rodríguez is szerzett még egy dobogós helyezést.

1972-ben a francia Jean-Pierre Beltoise megszerezte a BRM utolsó futamgyőzelmét, 1974-ben pedig az utolsó dobogós helyezését is, az utolsó három év viszont rendkívül dicstelenre sikeredett: 1975-ben, 1976-ban és 1977-ben egyaránt pont nélkül maradt, az utolsó évben, '77-ben ráadásul már az is gondot okozott a BRM-mel versenyzőknek, hogy egyáltalán kvalifikálni tudják magukat a versenyekre. Ezután az istálló végleg kiszenvedett, egy-egy megvásárolt autója tűnt már csak fel kisebb versenyeken.

Több, mint negyedszázados F1-ben töltött létét a BRM végül a következő statisztikákkal zárta:

  • 197 futam
  • 17 győzelem
  • 11 pole-pozíció
  • 15 leggyorsabb kör
  • 1 egyéni világbajnoki cím (1962)
  • 1 konstruktőri győzelem (1962)
BRM P153 1971
Az 1971-es BRM P153

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A korábbi bajnok nagyon szeretné, hogy Vettel a Ferrarival is felérjen a csúcsra!
Következő cikk Eltűntek a Forma-1 igazi karakterei: Hunt, Lauda, Senna, Prost, Schumacher…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország