Letérdelhetnek a pilóták a vasárnapi Osztrák Nagydíj rajtja előtt

A Formula 1 versenyzői letérdelhetnek a vasárnapi, szezonnyitó Osztrák Nagydíj rajtrácsára, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a világszerte a faji igazságtalanságok ellen tüntetőkkel.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

LAT Images

A rasszizmus ellen folyó aktivizmus részeként a Forma-1 elindította a We Race As One kampányt, amivel egy befogadóbb és sokszínűbb sportágat szeretnének létrehozni, míg a Mercedes fekete festésre váltott a teljes 2020-as szezonra antirasszista üzenetük részeként.

A brit Premier League június elején tartott újraindítása utáni első fordulóban a csapatok a középkezdés előtt szintén letérdeltek a Black Lives Matter mozgalommal szolidaritásban. A McLarentől Lando Norris a PA Sportnak elmondta, a Forma-1 versenyzői között is téma egy hasonló gesztus az Osztrák Nagydíj rajtja előtt.

„Vannak versenyzők, akik erről beszélnek. Amennyiben megtesszük, azt az egész rajtrácsnak kell megtennie. A pilóták szakszervezetének pénteki megbeszélése után beszélünk erről. Amit lehet, megteszünk, hogy megmutassuk, mindenkivel törődünk és mindenkit tisztelünk. Azt tesszük, ami a helyes, amikor eljön az ideje.”

Még több F1 hír:

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl egy keddi konferenciahíváson arról beszélt, csapata támogatná pilótáit, amennyiben úgy döntenek, letérdelnek a verseny előtt: „Természetesen teljes mellszélességgel támogatunk minden kezdeményezést, ami ezzel kapcsolatban indult. A pilótáinkra hagyjuk, milyen formában akarnak a jelenlegi kezdeményezéshez csatlakozni.”

A 2020-as új festés bejelentését kísérő sajtóközleményben a Mercedes arra vonatkozó terveit is bejelentette, hogy a csapaton belül növeljék a sokszínűséget, rámutatva, hogy saját munkaerejüknek is csak 3%-a tartozik valamilyen etnikai kisebbséghez. Seidl közölte, a McLaren is aktívan dolgozik olyan terveken, amely a saját diverzitásukat javítja:

„A rasszizmusnak és a diszkriminációnak természetesen nincs helye a McLarennél. A csapaton belül uralkodó kultúra eddig is olyan volt, hogy minden egyes csapattag munkáját nagyra becsüljük, mindegyiküknek ugyanazokat a lehetőségeket biztosítva.”

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Zak Brown, Executive Director, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Több különböző kezdeményezésünk is fut, mellyel a kisebbségeket, illetve a szervezetben alulreprezentált csoportokat támogatjuk, egyszerűen, hogy jobb lehetőségeik legyenek, hogy nagyobb eséllyel kerülhessenek a csapatunkba.”

„Megvizsgáljuk az emberek felvételét érintő eljárásunkat, milyen szempontok szerint léptetünk elő embereket a szervezeten belül. Nekünk egyáltalán nem számít, ki milyen vallást követ, milyen a bőrük színe, az életstílusuk, a nemük, stb. Nagyon is támogatjuk a kezdeményezéseket, amiket a Formula 2 jelenleg elindított.”


Pár jelenet a McLaren nagy napjáról, amikor a pályán is megcsodálhattuk az autót. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris azonban már a tesztre koncentrál.

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton bocsánatot kért
Következő cikk Marko humorosan a Racing Point autójáról: „Ez nem egy másolat. Ez az eredeti”

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország