Lesznek-e tiltakozások Melbourne-ben a kétes megoldások miatt?

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a Forma-1 versenybíráit felkészítették a potenciális tiltakozások miatt, melyek kettő autó szabályossága miatt is kitörhetnek. A koronavírusra adott egyértelmű válasz után ez a téma szolgáltathatna még extra drámát a hétvégén.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Zak Mauger / Motorsport Images

2009-ben is sikertelenül tiltakozott a többi csapat a Brawn, Williams, és a Toyota új megoldása, a dupla-diffúzor ellen, és most is van lehetőség arra, hogy csütörtökön több csapat is a nagydíj versenybíróihoz forduljon.

Egyelőre nincsenek erről a lehetőségről hivatalos álláspontok, és megvan az esélye, hogy sikertelenek lesznek, de mi ellen is tüntetnének a csapatok?

A Racing Point Mercedes klónja

A Racing Point több középmezőnybeli riválisa is igencsak felvonta a szemöldökét, amikor a Racing Point a barcelonai teszt első napján pályára gurult a 2019-es Mercedesre erősen hasonlító 2020-as autójával.

Ez olyan ötletekhez is vezetett, hogy emiatt a másolás miatt a Racing Point nem számít már „konstruktőrnek.”

A 6.3-as cikkely szerint konstruktőrnek az számít, aki a 6-os mellékletben megnevezett összes alkatrészt maga tervezi. Ennek értelmében a csapatnak kell megterveznie az ott felsorolt alkatrészeket, vagy egy független céget kell megbíznia ezzel.

Ide tartozik a pilótafülke, az első becsapódás gátlók, a borulásgátlók és a külső elemek. Ha ezt mind a csapat készíti el, akkor számít konstruktőrnek.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Racing Point továbbra is kitart amellett, hogy a Mercedes stílusú aerodinamikai csomag elkészítéséhez csak fényképekről inspirálódtak.

Ha az ellenfelek tiltakozni fognak Melbourne-ben, akkor az azt bizonyítja, hogy volt illegális információcsere a Racing Point és a Mercedes között. Ez szembe menne a szabállyal, ami szerint, „a listázott elemekről (beleértve az adatokat, dizájnrészleteket és rajzokat) közvetlen másik csapattól, vagy csapatnak átadni tilos, külső szereplő bevonásával is.”

A Haas sikertelenül tiltakozott a 2018-as Abu Dhabi Nagydíjon, amikor a Racing Point konstruktőriségét kérdőjelezte meg, azt mondva, hogy ők az új nevezés miatt nem jogosultak a Force India elemeinek használatára, ezt természetesen elutasították.

Még több F1 hír:

Eközben a Racing Point riválisai jelezték, hogy bár nem tetszik nekik a helyzet, nem maradt más, csak, hogy elfogadják azt, de egy esetleges tiltakozás a szabályok részletesebb tisztására adna okot, és egy széleskörűbb vitát a csapatok technikai partnerségéről.

A Mercedes DAS rendszere

A Mercedes Dual Axis Steering rendszere lehetővé teszi, hogy a pilóta a kormány maga felé húzásával állítsa az első kerekek kerékösszetartását. Barcelonában próbálták ki először a rendszert, és az első teszthét slágertémájává vált.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Mercedes használni fogja-e a rendszert Ausztráliában is, de Valtteri Bottas azt nyilatkozta, hogy „nincs okuk” nem használni azt. Így lehet, hogy tiltakozás tárgyává válik a rivális csapatok előtt.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 F1

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 F1

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Voltak olyan elképzelések, hogy a rendszer nem felel meg a parc fermé szabályoknak, a 34. cikkelynek, ami akkor lép életbe, amikor a pilóta először elhagyja a bokszutcát az időmérőn.

A csapatok a felfüggesztés beállítást elméletileg nem változtathatják, miután kihajtottak az időmérőre is, és ebbe bele tartozik a kerekek összetartása is.

Az viszont, hogy az FIA tudott a rendszerről annak fejlesztési szakaszában is, és a 2021-es szabályzatban már illegális a rendszer, azt sugallja, hogy az idei szabályoknak még megfelel a rendszer.

Az FIA versenybíróit megkérhetik arra, hogy a szabályok alapján döntsenek annak szabályosságáról, de annak kicsit az esélye, hogy hirtelen illegálisnak minősítik az eddig legálisnak tekintett rendszert Ausztráliában.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel a McLarenhez kerülhet 2021-től?
Következő cikk Vietnam újabb reakciója a koronavírusra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország