Lépett az FIA: a pilótáknak most már tilos egymást blokkolni a bokszban
A Forma–1-es pilóták mostantól nem állhatnak meg a bokszutca gyors sávjában az időmérő edzések alatt, köszönhető az FIA feltartások elleni új szigorításának.
A szövetség az Olasz Nagydíj óta a legtöbb helyszínen egy időmérős minimumidőt írt elő, amelynél lassabban a pilóták semmilyen kört nem teljesíthettek, máskülönben a büntetést kockáztatták. Ennek azonban az lett a következménye, hogy a versenyzők a kivezető köreiken nem tudtak ideális különbséget kialakítani egymás mögött.
Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy a bokszutca végén kezdték egymást feltartani, hogy elegendő hely legyen maguk előtt, miután kihajtottak onnan. Ez a taktika pedig egyértelműen tetten érhető volt Mexikóban, ahol Max Verstappent, George Russellt és Fernando Alonsót is vizsgálták a Q1-es bokszutcai megállásuk miatt, bár a végén egyikőjüket sem büntették.
Az eseményeket követően aztán sokan felszólaltak, hogy nem ártana jobb megoldást találni a helyzetre, ami most látszólag meg is érkezett az F1-es versenyigazgató, Niels Wittich jóvoltából. A szokásos jegyzeteiből, melyet a hétvége előtt minden csapatnak elküldenek, kiderült, hogy a pilótákra új előírások fognak vonatkozni a kvalifikáción és a sprintidőmérőn is.
A lényeg, hogy mostantól szigorúan tilos lesz feltartani a másikat a bokszutca gyors sávjában, miközben Wittich szintén szigorú irányelveket fektetett le arra vonatkozóan, hogy a mezőny tagjainak hol lesz szabad helyet hagyniuk maguk előtt egy-egy gyorskör megkezdése előtt.
A sportszabályzat 33.4-es pontja alapján a versenyzők nem mehetnek szükségtelenül lassan, és ebbe most már az is beletartozik, hogy nem állhatnak meg a bokszban, hacsak nincs valamilyen vészhelyzet vagy technikai hiba.
A pénteki időmérő és a szombati sprintkvali alatt pedig a bokszkijárati lámpa és a 2-es biztonsági autós vonal között hagyhatnak csak helyet maguk előtt, méghozzá úgy, hogy a lehető legjobban a pálya bal oldalára húzódnak, lehetővé téve ezzel, hogy a gyorsan jövő autók jobb oldalon elmehessenek mellettük.
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella még Mexikóban úgy nyilatkozott, hogy sürgős megoldásra van szükség az ügyben, és most úgy tűnik, az meg is érkezett. Hogy mindez persze mennyire lesz népszerű a pilóták körében, és bajba fog-e valaki kerülni esetleges szabálysértés miatt, az majd a hétvége folyamán kiderül.
Pénteken beindul a motorsportos hétvége, lássuk a programot.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.