Lehullt a lepel a 2019-es McLaren-Renault-ról: itt az MCL34

A McLaren is bemutatta az idei évre tervezett autóját, mely az MCL34 nevet kapta. A narancssárga szín továbbra is dominál a legendás alakulatnál.

McLaren MCL34

McLaren MCL34

McLaren F1 Team

A McLaren még mindig egy nagy rajongói bázissal rendelkezik, de a szurkolók rég örülhettek sikernek a Forma-1-ben. Sajnálatos módon a szebb napokat is megélt világbajnok csapat hosszú évek óta távol van az élmezőnytől.

Még több F1 hír:

Ron Dennis, a csapat régi vezére őszintén hitt abban, hogy a Hondával kötött megállapodással visszatérnek a csúcsra, de a projekt végül hatalmas bukás lett. Ezen időszak alatt a legtöbb szponzor elhagyta a McLarent, mely végül szerződést bontott a japánokkal, akik azóta már a Toro Rossóval és a Red Bull Racinggel dolgoznak együtt.

A britek számára nem volt más választás, mint a Renault, és látván a Red Bull teljesítményét ugyanazzal a motorral, csak a McLarenen múlt, hogy mennyire lesznek versenyképek. Nos, a 2018-as kasztni több sebből vérzett, és a Red Bull mellett a Renault gyári csapatát sem tudták megközelíteni.

A nagy szenvedés azonban talán idén véget ér, miután a britek sokat tanultak a tavalyi hibákból és egy másfajta megközelítéssel tervezték meg a most bemutatásra került gépüket, az MCL34-et, amit a Renault-tól érkezett Carlos Sainz Jr. és az újonc Lando Norris fog vezetni.

A McLaren jelenleg 842 nagydíjjal, 182 győzelemmel, 155 rajtelsőséggel, 155 leggyorsabb körrel, 485 dobogóval és 47 kettős-győzelemmel várja az új szezont, ami már az 54. lesz számukra a Forma-1-ben. Legutóbb 2012-ben Brazíliában nyertek Jenson Buttonnal, akárcsak időmérő edzést ugyanezen a hétvégén Hamiltonnal.

Képeken az MCL34

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

McLaren MCL34

McLaren MCL34

Fotót készítette: McLaren F1 Team

7

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: a számok alátámasztják a Renault optimizmusát
Következő cikk A McLaren versenyzői szerelése: totálisan más

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország