BRÉKING

Lehullt a lepel a 2017-es Red Bullról: itt az RB13

Bemutatkozott a legújabb várt idei királykategóriás versenygép, az RB13, mely a bajnokság egyik fő esélyese lehet.

Red Bull Racing RB13

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

A Red Bull nem is oly rég sorozatban nyerte meg a bajnoki címeket a Forma-1-ben. 2010 és 2013 között verhetetlenek voltak. 2014 óta a Mercedes dominál, de lehetséges, hogy idén a kettejük nagy csatáját fogjuk látni a címért.

Az osztrák istálló tavaly a vártnál is többet lépett előre, miután a Renault motorja sokat fejlődött, így végül egyértelműen ők voltak a második legjobb csapat a Mercedes mögött. A 2017-es szabályváltozásokkal még közelebb kerülhetnek a „bikák” a németekhez.

Adrian Newey az új projektben még inkább érintett volt, köszönhetően az aerodinamikai kihívásoknak, ami az ő érdeklődését is felkeltette. Most pedig eljött a pillanat, amikor hivatalosan is bemutatkozott az új Red Bull, mely az RB13 nevet kapta.

Az autó mellett nagy fegyvertény lehet az, hogy Max Verstappen és Daniel Ricciardo az osztrák gárda két versenyzője, mely egyértelműen az egyik legerősebb párosa a sportnak.

Az RB13 egyik legérdekesebb része az orr, és az a bizonyos lyuk, ami rögtön feltűnt a rajongóknak és természetesen a szakértőknek is. Pár perccel az RB13 debütálása után máris megfogalmazódott az első kérdés a letisztult vonalakkal és szűk karosszériával megáldott kocsival kapcsolatban: mi a célja az orrkúpon kialakított lyuknak?

Az RB13 meglehetősen tiszta kivitelezésű gép, S-csatornát visel az orrában, és megkapta a méretes cápauszonyt is. Biztosra vehető, hogy Newey és csapata közel sem villantott meg mindent, értendő ezalatt elsősorban az első kerekek mögött található terület: a terelőlapok nagyon egyszerűek, ordít róluk, hogy csak ideiglenes elemek. A karosszéria szép szűkre van szabva, és egyelőre nem tettek fel rá olyan légterelőt, mint amit a Mercedes vagy a Ferrari visel a motorborításon.

További képek és információk hamarosan…

Red Bull Racing RB13
Red Bull Racing RB13 front detail
Red Bull Racing RB13 cockpit detail
Red Bull Racing RB13 detail
4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brown megvédte a McLaren új festését
Következő cikk Itt a Haas F1 Team 2017-es autója: VF17

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország