BRÉKING

Lehetséges, hogy 2015-ben csak kilenc csapat lesz a Forma-1-ben

Jean Todt szerint az sem lenne katasztrófa, ha kilenc csapat szerepelne jövőre a királykategóriában, miközben a három autós megoldás bevezetése kizárt.

Az idei szezonban összesen 11 csapat állt fel a rajtrácsra. A Marussia és a Caterham azonban csődöt jelentettek. Az oroszok Amerikában, Brazíliában és Abu Dhabiban sem voltak ott, míg a Caterham „csak” az Amerikai és a Brazil Nagydíjtól maradt távol.

A Marussia teljesen csődbe ment és már nincs esély a megmenekülésére, miután a hónap közepén elárverezik a csapat összes tárgyát, beleértve az autókat, a különböző felszereléseket és létesítményeket.

A Caterham sem áll sokkal jobban, de tény, a csapatnak még van esélye arra, hogy 2015-ben ott legyen az évadnyitó versenyen Ausztráliában.

Az FIA elnöke azonban elmondta, nem esnének kétségbe, ha csak kilenc csapattal versenyeznének jövőre.

„Kilenc csapattal is versenyezhetünk, ami nem lenne katasztrófa.” – kezdte az olasz Omnicorse hasábjain Todt.

&feature=youtu.be&t=46m38s

„Emlékszem, amikor a MotoGP-ben csak 16 motor volt a rajtrácson, és mégis jó versenyeket láthattunk a bajnokságban.”” – folytatta a francia, aki kizárta annak a lehetőségét, hogy bizonyos top-istállók jövőre három autóval álljanak rajthoz.

„2016-ban lesz egy új csapatunk is. Tehát a legrosszabb esetben kilenc istállóval versenyezünk 2016-ig, majd lehetőséget adunk egy új csapatnak, vagy többnek. Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy ösztönözzük a gárdákat és a szponzorokat, miközben megpróbáljuk csökkenteni a költségeket.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Természetesen nem vagyok boldog a Marussia és a Caterham helyzete miatt, és noha együtt érzek velük, ezek a dolgok mindig megtörténnek. A Forma-1 történelmének része az, hogy bizonyos csapatokat folyamatosan támogatnak, míg a kisebbeknek nehezebb a helyzetük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Cosworth miatt szenved most a Ferrari és a Renault: a kis cégnek kellett volna írnia a szabályokat
Következő cikk Egy nap, amit soha nem felejtesz el: Pályára vihette Jenson Button 2004-es F1-es autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország