Lehetőséget szeretne Fittipaldi az F1-es szuperlicensz megszerzéséhez

A Haas szimulátoros tesztpilótája, Pietro Fittipaldi a csapat tartalékversenyzőjeként egy kiemelten fontos szerep elé néz 2020-ban, viszont először meg kell szereznie az F1-es szuperlicenszét.

Pietro Fittipaldi, Haas VF-19

Pietro Fittipaldi, Haas VF-19

Joe Portlock / Motorsport Images

A korábbi Formula V8 3.5-ös bajnok vajmi kevés pontot adott hozzá idén az FIA szuperlicensz pontjaihoz, miután a Haasnak való tesztek mellett csupán tizenötödik helyen végzett a DTM-ben. A pilóta, miután az istálló autóját vezethette, azt nyilatkozta, hogy a csapat tagjaként egy „sokkal kiemeltebb szerepet” szeretne kapni a jövő éven.

„Nyilvánvaló, hogy a szuperlicensz az, amire hajtunk.” – nyilatkozta Pietro Fittipaldi. „Amikor megszerzem a szuperlicenszemet, szeretnék a csapat tartalékversenyzője lenni, de egyszerre csak egy dologra koncentrálok.”

Fittipaldi a szabadedzéseken szeretne lehetőséghez jutni, hogy megszerezze a szükséges pontokat. „Mivel nincsenek szezonközi tesztek, így a szabadedzéseken való szereplés kiemelten fontos szerephez jut.” – mondta. „Természetesen továbbra is szeretném ellátni az eddigi feladatomat is, aztán remélhetőleg jövőre majd több lehetőséghez jutok.”

„Négy pontra vagyok a szuperlicensz megszerzésétől.” – tette hozzá. „Ha négy első
szabadedzésen részt tudok venni a jövő éven, akkor már meg is lesznek. De van erre más lehetőség is, elindulni egy olyan bajnokságban, ahol pontokat és minden mást is lehet szerezni.”

Még több F1 hír:

Mindezek mellett Robert Kubica is próbál a jövőre pár szabadedzésen lehetőséghez jutni a Haasnál.

„Nyilvánvalóan figyelni fogom az eseményeket és várni, hogy mi fog történni” – mondta Fittipaldi. „Nem lehet tudni, hogy mi a pletyka és mi a valóság. Értelemszerűen ez is kulcsfontosságú szerepet játszik majd.”

„Szeretném folytatni a csapattal való munkát. Biztos vagyok benne, hogy mindez meg fog történni, de nem tudom, hogy Robert mennyire fog majd beleszólni az egészbe.”


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton csak üzenni tudott a Rossival való csere előtt
Következő cikk Képekben az évadzáró F1-es Abu Dhabi Nagydíj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország