BRÉKING

Lehetne sokkal rosszabb a helyzet az F1-ben, mint volt a Schumacher-Ferrari időszakban

Mario Andretti kicsit Lewis Hamilton felé hajlik, ha a Mercedes AMG párosáról van szó, de kétségtelen, hogy mindketten megérdemelnék a címet 2014-ben. Az amerikai F1-es bajnok szerint remekül alakul az idei szezon.

Az 1978-as bajnoknak bejön az idei bajnokság, miután a Mercedes AMG versenyzői nyílt csatát vívhatnak egymás ellen. Andretti egy fontos pontra hívta fel a figyelmét azoknak, akik elégedetlenkednek, mert többnyire csak egy csapat két versenyzője küzdhet a győzelmekért.

"A lényeg a következő: lehetne egy nagyon unalmas helyzet is, ha csak az egyik lenne az élen kettejük közül - kicsit úgy, mint Michael Schumacher esetében a Ferrarinál, amikor tudtad, ki fog nyerni"- mondta Andretti.

"A mostaninak semmi köze ehhez, és ez áldásos. Még a szezon első részében vagyunk, de a tény, hogy mentesek voltak mindenféle valós csapatutasítástól - leginkább azért, mert a Mercedes luxuspozícióban van -, azt jelenti, a két versenyző pontokat tudott lopni egymástól, és még mindig valószínű, hogy közülük kerül ki a bajnok"- fejtette ki az F1.comnak.

//

Post by www.f1-live.hu.

A Mercedes vezetősége hangoztatta, hogy ez így marad a továbbiakban is, azaz nyílt verseny a két pilóta között, nincs utasítás. A Magyar GP kicsit rondított a képen, Hamilton nem tett eleget a kérésnek.

"Le a kalappal Niki Lauda előtt, amiért kijelenti, 'nincsenek csapatutasítások'. Ez tartotta életben az érdeklődést, függetlenül attól, hogy dominálnak vagy sem"- mondta Andretti. "Kiváló versenyzést láttunk kettejük között. Hajlamos vagyok rá, hogy kicsit Lewis felé tendáljak, leginkább a balszerencséje miatt, ami a mechanikának tudható be. Ha valami történik, akkor az ő autójával, és eddig nem adta fel. Vessünk egy pillantást a teljesítményére: a pitből rajtolt Magyarországon - mesés volt nézni. Hogyan lehetnél képes arra, hogy nem szorítasz neki?"- tette fel a kérdést.

"Sohasem adja fel; pozitív maradt. Teljes katasztrófa is lehetne, ha feladná, legyőznék mentálisan, de nagyon sokat mutatott a karakteréből idén. Ha megnyeri idén a bajnokságot, akkor az nagyon is megérdemelt lesz."

Megjegyezte, Rosberg is remek versenyző, aki szintén megérdemelten lenne bajnok. Egyben a Mercedes "nagyon szerencsés, amiért két ilyen versenyzővel rendelkezik".

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso remekül életben tartja a Ferrarit, de Raikkönennek még dolgoznia kell egy kicsit
Következő cikk Nagy baki, vagy szándékos? Montoyával reklámozzák az F1-es Orosz Nagydíjat!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország