BRÉKING

Lehet, hogy visszakozik az FIA: bizonyos dolgokat mégis lehet majd közölni a versenyzőkkel?!

Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint megeshet, hogy az FIA mégis visszavonulót fúj, de csak pár szabálypontot illetően enged, és csak az év végéig. A szövetség azért lazíthat a pórázon, mert nem minden csapat rendelkezik kijelzővel a kormányon.

Mintegy 3 óra 40 percet vett igénybe az a találkozó, ami Charlie Whiting és a csapatmenedzserek között zajlott ma Szingapúrban. A szabályalkotók megígérték, átgondolják a dolgot, azaz a rádiózás szigorítását, aminek következtében pár pontot levehetnek a tiltólistáról. A testületnek péntek délelőtt tízig kell döntenie helyi idő szerint.

Ugyanakkor vannak pontok, melyekből nem engednek, így tilos marad olyan információk közlése, melyek direkt a vezetést érintik.  Ilyen az, hogy milyen fokozatban vezessenek, milyen ívet használjanak a gumikímélés érdekében, vagy hol van az ideális fékpont. Nem szabad részletekkel szolgálni arra vonatkozóan, milyen szektoridőket teljesít a konkurencia, és tilos tippet adni, hol lehet faragni a köridőből.

Amiben engedhetnek, hogy a pitwallról tanáccsal lássák el a versenyzőt, milyen beállítást élesítsenek a kormányon, hogy kíméljék az erőforrást, a váltót: az akkumulátorra, a váltóra, és a motorra vonatkozóan lehet tippet adni, hova tekerjék a kapcsolót a kormányon. A csapatmenedzserek egy fontos pontra hívták fel a figyelmet: közel sem minden csapat rendelkezik nagy kijelzővel a kormányon. A fékek kopását, az akkumulátor töltöttségét, vagy egy lassú defektet lehet közölni, és csak akkor lehet mellőzni ezeket is, ha mindenkinek lesz "okoskormánya".

//

Post by www.f1-live.hu.

A versenyzők körönként 3-4 alkalommal kaptak tippet eddig, milyen motormóduszt alkalmazzanak, mondta Alan Permane. "Ha ezek a bonyolult erőforrások rossz időben rossz módban futnak, akkor könnyen kár léphet fel"- jegyezte meg a lotusos.

Pat Symonds a Williamstől a következők miatt aggódik. "A versenyzőnek bizonyos szintre kell töltenie az akkumulátort a levezető körön, hogy az készen álljon a szállításra. Ha az akkumulátor töltöttsége túl nagy vagy alacsony, akkor az csökkenti annak élettartamát. Eddig emlékeztettük erre a versenyzőket. Ha elfelejti, ki kell szerelnünk az akkumulátort, külsőleg kell tölteni. Ez órákat vesz igénybe. Ha hét napon belül két futam van, elszalasztjuk a szállítást."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem örül a pletykáknak, pláne, hogy Olaszországból indultak ki: furcsa céljuk lehet
Következő cikk Ricciardo azt preferálja, ha nem kell csapatutasítás: önerőből akarja legyőzni Vettelt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország