Lehet hogy Hamilton és a Mercedes a pénzen nem tud megegyezni?

Lehet hogy Hamilton és a Mercedes a pénzen nem tud megegyezni?

Lewis Hamilton még nem rendelkezik szerződéssel a következő évre. Habár a tárgyalások már egy ideje folynak a Mercedessel, pont még nem került az ügy végére.

Ahogy már korábban is megírtuk, Lewis Hamilton és a Mercedes már 99.6%-ban megegyeztek a kétszeres világbajnok szerződéséről, de valahogy az a 0.4% Malajzia óta nem tisztázódott, így a tárgyalásokat nem tekinthetjük lezártnak. Egyelőre még nincs hír róla, hogy mikorra várhatjuk a bejelentést.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Lewis Hamilton szerződését azért nem írták még alá a felek, mert a brit versenyző teljes szabadságot akar a szponzorokkal való tárgyalások során, amibe a Mercedes nem akar belemenni.

Ez azt jelenti, hogy a brit világbajnok akarja eldönteni, hogy kivel is állapodik meg, illetve az ezen szerződésekből befolyó bevétel is egyedül őt illetné.

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen Jenson Button is úgy nyilatkozott, hogy nem hisz benne, hogy Hamilton más csapatokkal is tárgyalást folytatna.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING