Lehet, hogy a Mercedes dominál, de a Red Bull jobb az előzések terén

Lehet, hogy a Mercedes dominál, de a Red Bull jobb az előzések terén

Kicsit rázósabban indul a Mercedes számára a szezon, mint azt szeretnék, ennek ellenére nem kérdés, a W07 a legjobb autó a mezőnyben – akkor, ha az élről kell rajtolni és nem kell előzgetni. Amint fordul a kocka, más a helyzet, és jöhet a Red Bull...

A német auto motor und sport a Clip the Apex blogra hivatkozva írja, hogy eddig nem panaszkodhatunk idén az előzések számát illetően, ugyanis Melbourne-ben 37, Bahreinben 84 manőver történt. Az egyik legszorgosabb ezen a téren Ricciardo, aki 5 előzést produkált a hazai futamán, majd hetet Bahreinben. A Mercedesnél alapvetően nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy előzgetni kelljen, hiszen az élről kezdenek és elhúznak a futam elején. Idén ez kicsit máshogy alakult eddig: Hamilton csak a hatodik volt Melbourne-ben az első kör végén, Bahreinben hetedik.

Ennek ellenére Hamilton nem tudott fölényesen villantani az előzések terén, hiába a remek W07. Melbourne-ben 2, Bahreinben 5 előzést tudott felmutatni, holott a Mercedes erőforrása sokkal jobb formában van, mint a Renault egysége, ráadásul a végsebesség terén sem kérdés, melyik viszi a prímet. Bahreinben Hamilton és Ricciardo autója is megsérült a futam alatt, szóval ezen a téren sincs előnyben a Red Bull.

Hamilton meglehetősen sokat panaszkodott rá, hogy szélárnyékban nem tud kellően rátapadni az előtte haladóra, ezért is jelentenek zsákutcát a tervezett 2017-es szabályok. Meglátása, hogy nagyobb mechanikus tapadás kellene. Az AMUS szerint a megoldás a Mercedes aerodinamikájában keresendő. A szélárnyékban haladó autó veszít a leszorítóerőből, elkezd csúszkálni, a gumik pedig túlmelegszenek. Mivel a Pirellik kényesen reagálnak a hőmérséklet-növekedésre, a versenyző inkább nagyobb követési távolságot tart, kivárja a soron következő kerékcserét, semmint kockáztatja a stratégiát.

Hamilton ezzel a hasonlattal állt elő a helyzet szemléltetéséhez. „Olyan, mintha lenne 100 font a zsebemben, amit egy versenytáv alatt költhetek el. Ha Ausztráliában minden erőmmel azon vagyok, hogy megelőzzem a Toro Rossót, akkor talán sikerül is, de azon az áron, hogy már 90 fontot fordítottam az abroncsokra. Inkább kitartok a büdzsé mellett.”

A dolog nyitja, hogy a W07 generálja a legtöbb leszorítóerőt, és arra tervezték, hogy az első sorból rajtolva nyeri a versenyeket, nem kell bajlódnia a mezőnyben, előzgetni. A Red Bull ugyanezt a filozófiát követte 2010 és 2013 között, ugyanez volt a gondjuk, ha mégis a mezőnyben kötöttek ki. A Mercedesnek problémát jelent, ha a levegő nem zavartalanul érkezik a kocsira, ahogy teszi azt mondjuk a szélcsatornában. A mérnököknek a rendkívül bonyolult első szárny és terelőidomok fürkészésével kell megfejteni, mi történik, ha a levegő nem a tervek szerint éri a felületeket.

Az RB12 a W07 ellentéte: egyszerű, letisztult, nincs rajta trükkös aerodinamikai csavar. Tehát egyáltalán nem egy Adrian Newey-alkotás, írja az AMUS. A Red Bullnál tudták, „forgalomra” kell tervezni a kocsit, nem rajt-cél győzelemhez, így feláldoztak valamennyit a leszorítóerőből, és a lehető legnagyobb stabilitás kellett az aero terén. Az elv működik gyakorlatban is, a versenyzők közel tudnak kerülni a kiszemelt riválishoz, és az autó sem idegenkedik a helyzettől.

Hamilton szerint mindez nem jelenti azt, hogy rossz a filozófiájuk. „Nem gondolom, hogy forgalomba kerülve sokkal rosszabbak lennénk, mint a konkurencia. Egy jó autónak mindig több a vesztenivalója, mint egy rosszabbnak. Ugyanakkor a kifinomult aerodinamika révén nagyobb turbulenciát keltünk, mint a többiek. Ennek tudható be, hogy nehezebb mögöttünk haladni.”

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING