Lehet bármilyen unalmas egy F1-es nagydíj, ha Hamilton és Vettel egymás mellé kerül

megosztás
hozzászólás
Lehet bármilyen unalmas egy F1-es nagydíj, ha Hamilton és Vettel egymás mellé kerül
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. okt. 13. 14:20

A két világbajnok Oroszországban olyan show-t csinált, ami után mind a 10 ujjunkat megnyalhattuk, miközben a verseny sem volt rossz Szocsiban, sőt.

A legutóbbi „Stop-and-go” rovatunkban már kifejtettük, hogy mennyire jó volt az idei Orosz Nagydíj, amire nem igazán számíthattunk, tekintve a tavalyi futamot és a Mercedes brutális dominanciáját.

Az azonban egyértelműen észrevehető, hogy a pályán kívüli események sokszor megduplázzák az élményt. Pláne, ha a GP-live.hu Olvasója vagy, ahol értesülsz is ezekről…

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ismét hozta a formáját, miközben együtt és külön-külön is csinálták a parádét, pedig aztán a német és a brit között zongorázható a különbség az életvitelt és az életfogást illetően.

Persze ez addig lesz így, míg nem fognak egymással egy olyan rivalizálásba, amikor is már valósan a bajnoki cím lesz a tét és nem az, hogy Vettel hány ponttal lehet második Hamilton mögött.

Többek között erről is beszélni fogunk a ma este 19 órakor kezdődő Levezető kör című ÉLŐ online F1-es műsorunkban. Rengeteg a téma a hétvégéről, szóval ma különösen érdemes lesz velünk tartanotok.

Az adás az eddig megszokottakhoz hasonlóan a hivatalos YouTube csatornánkon lesz elérhető.

Aki még nem iratkozott fel a hivatalos csatornánkra, az mindenképpen tegye meg.

Következő Forma-1 cikk
USA Nagydíj 2007: Start és az első körök – Alonso, Vettel…

Előző cikk

USA Nagydíj 2007: Start és az első körök – Alonso, Vettel…

Következő cikk

Hamilton nem Putyint célozta a pezsgővel: az kéne, hogy bármi is legyen belőle

Hamilton nem Putyint célozta a pezsgővel: az kéne, hogy bármi is legyen belőle

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING