Legnagyobb sikere helyszínére tér vissza Gasly

Egy évvel csodaszámba illő győzelmét követően Pierre Gasly jó érzésekkel tér vissza Monzába. A francia jó formában várhatja az Olasz Nagydíjat, a legutóbbi Holland Nagydíjat ugyanis a 4. helyen zárta.

Legnagyobb sikere helyszínére tér vissza Gasly

12 hónappal ezelőtt Pierre Gasly az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetését aratta azzal, hogy az AlphaTauri színeiben megnyerte az Olasz Nagydíjat.

A francia idén is folytatja tavalyi remek szereplését, Zandvoortban például közvetlenül a középmezőny legelején, a 4. helyen zárt. Az AlphaTauri a héten bejelentette, hogy Gasly 2022-ben is a csapat versenyzője lesz.

Még több F1 hír:

„Természetesen nagyon boldog vagyok a hosszabbítás miatt, nagyon otthonosan érzem magam a csapatnál. Jó helyzetben vagyunk, a jövőnk pedig még jobbnak ígérkezik” – nyilatkozta Gasly a hétvégi Olasz Nagydíjat megelőzően.

„Már alig várom, hogy pályára guruljak Monzában. Érzem a csapaton belüli pozitív energiát, az autó pedig mostanában mindenhol, minden körülmények között jól teljesít. Ezt bizonyítja, hogy az előző versenyeket az ötödik, hatodik és a negyedik helyeken zártam.”

„A Holland Nagydíj vasárnapján bevallom, bíztam benne, hogy valami történik elől, és a bakui harmadik hely után ismét a dobogón pezsgőzhetek. Végül nem így alakult.”

Monza nem csak a faenzai székhelyű AlphaTaurinak hazai pálya, hanem Gaslynak is, aki a pályához közel lakik az év nagy részében.

„A Francia Nagydíj mellett ez a második hazai versenyem, mindössze 15 kilométerre lakok ugyanis a pályától. Különös érzés lesz visszatérni arra a pályára, ahol legutóbb én nyertem” – fogalmazott a tavalyi futamgyőztes.

Átmenetileg elválnak Albon és a Red Bull útjai

megosztás
hozzászólás
Schumacher: 99% a versenyzői megérzésen múlik

Előző cikk

Schumacher: 99% a versenyzői megérzésen múlik

Következő cikk

Hamilton meg van győződve róla, hogy egy fejlesztés áll a Red Bull „nagy ugrása” mögött

Hamilton meg van győződve róla, hogy egy fejlesztés áll a Red Bull „nagy ugrása” mögött
Hozzászólások betöltése