Legfőbb szponzora terelheti az Alpine felé Ricciardót?

Ugyan az ausztrál pilóta Forma-1-es jövője meglehetősen sok kérdőjelet vet fel, legnagyobb támogatója kitart mellette, hiszen továbbra is népszerű és befolyásos sportembernek tartják.

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Daniel Ricciardo számára a 2022-es év sem alakul jól a McLarennél, a tavalyi monzai futamgyőzelmétől eltekintve a várakozásokon alul teljesít a wokingi alakulat színeiben és szemmel láthatóan gyakran küzd az autóbal.

Az ausztrál mindössze négy futamon zárt pontszerző helyen ebben az idényben, miközben tizenegy alkalommal kapott ki csapattársától, Lando Norristól, s hiába köti szerződés jövő év végéig a McLarenhez, a hírek szerint a csapat már dolgozik a kontraktus felbontásán.

Bokszutcai pletykák szerint a csapat már meg is egyezett azzal az Oscar Piastrival, aki kikosarazta az Alpine-t, így a francia alakulatnak, most meg kell találnia az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyettesét.

Még több F1 hír:

Ha a McLaren valóban szerződteti a korábbi Forma-2 és Forma-3 bajnokot, akkor Ricciardónak új munka után kell néznie és az egyik lehetőség éppen egykori csapata lehetne, ahol azonban többen még most is fújnak rá mclarenes szerződése miatt.

Ricciardo akkor kötött szponzori megállapodást az ausztrál telekommunikációs vállalattal, az Optus-szal, amikor a Renault versenyzője lett és a cég most további két évvel meghosszabbította vele együttműködését.

A vállalatot lenyűgözte a pilóta határtalan pozitív hozzáállása a koronavírus-járvány ideje alatt és az sem hátrány, hogy továbbra is a McLaren versenyzője az egyik legnépszerűbb influenszer hazájában a LinkedIn-en.

 

„Alig várjuk, hogy Daniel ismét megmutassa a Forma-1 rajongóinak, pontosan mi tette a mi méhész borzunkat valódi közönségkedvenccé. Az Optus hisz abban, hogy nagyszerű dolgok történnek, ezért a nehéz időszak ellenére is van bátorságunk elkötelezni magunkat Daniel mellett“ - nyilatkozta a cég marketingvezetője, Melissa Hopkins.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a pilóta továbbra is jó anyagi háttérrel rendelkezik, így emiatt is fontos lehet a Forma-1-es csapatok számára és legutóbb már az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer sem zárkózott el teljesen Ricciardo visszatérésétől Enstone-ba, amennyiben Piastri tényleg aláír a McLarenhez.

Verstappen a Ferrari „segítségéről“: senki nem tesz szándékosan ilyet


A Forma-1-ben időnként előfordul, hogy nem a legjobb autó a leggyorsabb.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a Ferrari „segítségéről“: senki nem tesz szándékosan ilyet
Következő cikk Hamilton: hazudtam a pierciengjeimről, mert már torkig voltam a témával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország