BRÉKING: Legendás F1-es futam az M4 Sporton vasárnap
Az M4 Sport televíziós csatorna is igyekszik kedveskedni a rajongóknak, és vasárnap egy legendás futamot fog leadni, ami a fiatal generáció számára is rendkívül szórakoztató lehet.

A Forma-1 több oldalról is reagált a koronavírus okozta helyzetre. A online F1-es bajnokság mellett korábbi futamokat közvetítenek a csatornájukon keresztül. A magyar rajongók sem maradnak ki a körből, hiszen az M4 Sport vasárnap egy legendás futammal készül, amit a Boxutca hivatalos Facebook oldalán jelentettek be.
Ayrton Senna, a 80-as évek végének és a 90-es évtized elejének ikonikus brazil pilótája 4 éven belül háromszor is fel tudott érni a csúcsra: 1988 1990, 1991. Ezt követően nyilvánvalóan nem esett túl jól számára , hogy az 1992-es idény során alulmaradt a Willamst kormányzó Nigel Mansellel szemben. Ezt tetézte, hogy még csak feleannyi pontot sem szerzett (108-50), mint angol riválisa.
1993-at ennek megfelelően igencsak felpaprikázottan kezdte Senna, és senkinek sem hagyott kétséget afelől, hogy abban a szezonban ismét ő akar fölülni a Forma-1 dicső trónjára. Ennek megfelelően is kezdett, miután második lett a szezonnyitó Dél-Afrikai Nagydíjon Kyalamiban, majd megnyerte hazája versenyét, a Brazil Nagydíjat Interlagosban március végén.

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford
Fotó készítője: Motorsport Images
Ezzel a teljesítménnyel, és 6 pont előnnyel vezette az egyéni összetettet. Csapata, a McLaren is csak miatta volt holtversenyben az élen a nagyon erős Williamsszel a konstruktőrök között, ugyanis csapattársa, az amerikai Michael Andretti ekkor még nem volt pontszerző.
A brazil legenda a jó teljesítményen fölbuzdulva a szezon harmadik versenyéről, az Angliában, a Donington Parkban megrendezett Európa Nagydíjról is győzelemmel szeretett volna hazatérni, de ez nem volt könnyű.
A még száraz pályán megrendezett időmérőn Sennának semmilyen esélye sem volt a majdhogynem legyőzhetetlen Williamsekkel, Alain Prosttal és Damon Hillel szemben, akik kisajátították az első sort, bő 1.5 másodpercet adva a második sorba felálló Michael Schumachernek és a McLarenpilótájának.
A többit pedig inkább nézzétek meg vasárnap az M4 Sporton, délután 2 órától .) A fentebb említett közleményben pedig a Forma-1 hivatalos esport eseményeinek közvetítéséről is szó esik.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.