Leclerc Vettel adataival léphet előre az időmérőkön a Ferrarinál

A Ferrari azt tervezi, hogy mélyreható elemzéseket készít a korábbi időmérő edzésekről, hogy ezzel megpróbáljon segíteni a monacói versenyzőjének, aki igencsak küszködik a német csapattársa ellen.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc idén már két alkalommal is nyerhetett volna futamot a Forma-1-ben a Ferrarival, míg Sebastian Vettel csak egyszer. A német világbajnok legutóbb Kanadában ünnepelhetett volna, de hibázott és időbüntetést kapott, amiért a Ferrari hiába kért felülvizsgálatot, azt az FIA visszautasította, így Lewis Hamiltonnál maradt a győzelem.

Leclerc, aki Bahreinben és Bakuban nyerhetett volna, az időmérő edzéseken eddig szinte mindig kikapott Vetteltől. A monacói a Q3-ban egyszerűen nem tudja megugrani azt a különbséget, ami a német világbajnoknak rendre sikerül. Charles a Francia Nagydíjon elismerte, valóban javítania kell, mert nem elégedett, ahogy a csapat sem.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint ez részben arról is szól, hogy egy pilóta mennyire tapasztalt, valamint a pályán folyamatosan változnak a körülmények, és a gumikat nem könnyű kezelni. Ettől független a szakember azt mondta, készek segíteni a versenyzőjüknek abban, hogy a Q3-ban jobban alakuljanak a dolgai. Itt minden az optimalizálásáról szól, valamint arról, hogy a Q1, a Q2 és a Q3 között a versenyző fejben is felépítse azt, amit csinál.

Binotto terve az, hogy a korábbi adatokat összevetik Vettel eredményeivel, amiből Leclerc sokat tanulhat. Ez más csapatoknál is bevett szokás, melyből korábban Nico Rosberg is sokat profitált Lewis Hamilton mellett, különösen 2016-ban, amikor bajnok lett. Korábban pedig az ötszörös világbajnok tette ezt a német csapattársaként. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Úton a Honda F1-es időmérős módja
Következő cikk Jövőre is Barcelonában lehetnek a téli F1-es tesztek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország