Leclerc: Versenyképesek vagyunk, de nem szabad elragadtatnunk magunkat!

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc a második leggyorsabb volt a törökországi második szabadedzésen, ezt követően pedig azt nyilatkozta, versenyképesek, de persze még van min dolgozniuk.

Leclerc: Versenyképesek vagyunk, de nem szabad elragadtatnunk magunkat!

Bár a pénteki szabadedzések eredményeibe nem érdemes sokat beleolvasni, azonban egyelőre biztatónak tűnik a Ferrari helyzete. Az FP2-t a második helyen záró Charles Leclerc is pozitívan nyilatkozott péntek délután a Sky-nak:

„Sokkal jobban tapad a pálya tavalyhoz képest, de az érzés viszonylag hasonló. Még mindig eléggé csúszkálok ahhoz, hogy igazán jó köridőt fussak. Az érzés egész nap jó volt, de nem szabad elragadtatnunk magunkat.”

„Viszont még mindig úgy érzem, hogy a topcsapatoknak többet kell mutatniuk. Magas üzemanyagszinttel is jónak tűnik a helyzet, tehát összességében pozitív a kép, de ez még csak egy pénteki nap, és egyelőre szeretnék leszegett fejjel dolgozni.”

Még több F1 hír:

„Továbbra is úgy dolgozunk, ahogy csak bírunk, próbáljuk finomhangolni az autót, hogy holnap tökéletesen sikerüljön számunkra az időmérő edzés” – tette hozzá Leclerc.

A csúszkálás kapcsán megkérdezték Leclerc-t, hogy elégedett-e az autó hátuljával, vagy sokat kell-e még változtatni rajta, erre pedig így válaszolt:

„Elégedett vagyok ezzel a résszel is. Egyelőre jól működik a dolog, szeretek játszani a kocsi hátuljával. Versenyképesek vagyunk, szóval ezen nem változtatnék sokat, azonban még van min dolgoznunk a versenyig” – zárta a monacói.

Verstappen: Változtattunk néhány dolgon, és még előttünk áll az este…

megosztás
hozzászólás
Így fest a török pályán a Red Bull különleges festése! (galéria)

Előző cikk

Így fest a török pályán a Red Bull különleges festése! (galéria)

Következő cikk

Pilóták a tapadási viszonyokról: mintha egy teljesen másik pályán lennénk

Pilóták a tapadási viszonyokról: mintha egy teljesen másik pályán lennénk
Hozzászólások betöltése