Jelentés a szabadedzésről

Leclerc végzett az élen az Olasz Nagydíj esős/száraz szabadedzésén

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb időt az Olasz Nagydíj első szabadedzésén a két McLaren előtt, majd jött a Mercedes és a Toro Rosso. Egy igen érdekes, piros zászlókkal tarkított délelőtt Monzában.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Forma-1 mezőnye igen érdekes körülmények között vághatott neki az FP1-nek, miután az éjszakai és a hajnali felhőszakadás után délelőtt is eleredt az eső, ami azonban egy jó lehetőséget jelenthetett arra, hogy vasárnapra teszteljenek, hiszen a futam napjára is hasonló feltételeket jósolnak. Az edzés megkezdésekor mindössze 16°C volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya hőmérői 19°C-ot mutattak.

A közönség legnagyobb örömére Grosjean és a Haas szinte azonnal pályára gurult az esőgumikon, aminek a nézők hangot is adtak. Már akkor szenzációs volt a hangulat. Nem sokkal ezután Magnussen és Russell is megtette az első installációs körét, majd szép sorjában jöttek a többiek. Az első mért időre több mint 15 percet kellett várnunk, amit Norris futott meg az esőgumikon: 1:38.569.

Pár perccel később a két Renault érkezett meg a még mindig vizes pályán, addig Albon utolsóként hajtott ki a bokszból, amire majdnem 30 percet vártak a rajongók. Ez volt az a pont, amikor a versenyzők sorra kezdték el dobálni a mért időket. 

Közel 1 óra volt hátra, amikor Kimi Raikkonen megcsúszott egy vízátfolyáson és nagyobb erővel a gumifalnak vágódott az utolsó kanyarban az Alfa Romeo bal oldalával. Kimi nem sérült meg és külsőleg úgy tűnt, hogy a gép nem szenvedett súlyosabb károkat, de a padlólemezt, az első szárnyat és a bargeboardot is cserélni kellett. A pályára már nem térhetett vissza.

 

Pár percig piros zászló volt érvényben az elakadt autó kiemelése miatt, de a pilóták sokat nem lehettek kint Pérez balesete miatt. A mexikói a hátsó egyenesre ráfordulván csúszott meg a köztes gumikon és vágódott neki a falnak az autó hátuljával és elejével. Hátul a károk különösen látványosak voltak, miközben a szárny is leszakadt. 

 

A változatosság kedvéért ezúttal is csak pár perc telt el a harmadik piros zászlóig, amikor Gasly gépe akadt fent az első kanyarban az egyik kerékvetőn, amiről végül le tudott jönni. A pályabírók segítségével végül folytatni tudta az útját, így hamar visszavonták a piros jelzést. Ekkor csak 13 pilótának volt mért ideje. 

Az edzés legnagyobb részében köztes gumikat használt a mezőny és csak az utolsó körökre kerültek elő a slick gumik. A TOP-10-ből Leclerc és Vettel közepes, Bottas pedig köztes keveréken, addig a többiek lágy gumikon futották meg a legjobb idejüket. A legjobb tíz mögött végzettek mind a köztes abroncsokon voltak kint a leggyorsabb körükön.


A legendás márka az Olasz Nagydíj előtt egy nagyon látványos showt csinált, miközben Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mellett más korábbi ferraris pilóták is felvonultak.

Azzal, hogy a feltételek folyamatosan változtak, valamint sok volt a megállás a piros zászlók miatt, a végeredmény nem túl reális, kezdve azzal, hogy a két McLaren végzett a Ferrari mögött a második és a harmadik helyen, közvetlen Hamilton és Albon előtt, majd jött Kvjat, Verstappen, Vettel, Bottas és Gasly. A két Renault például csak a 13. és 15. helyen zárt, míg ezúttal Russell volt a lassabb a Williamsnél.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 20 1'27.905     237.242
2 Spain Carlos Sainz Jr. 25 1'28.211 0.306 0.306 236.419
3 United Kingdom Lando Norris 23 1'28.450 0.545 0.239 235.780
4 United Kingdom Lewis Hamilton 11 1'28.730 0.825 0.280 235.036
5 Thailand Alexander Albon 19 1'29.025 1.120 0.295 234.257
6 Russian Federation Daniil Kvyat 25 1'29.960 2.055 0.935 231.823
7 Netherlands Max Verstappen 11 1'30.10 2.195 0.140 231.462
8 Germany Sebastian Vettel 19 1'30.507 2.602 0.407 230.421
9 Finland Valtteri Bottas 11 1'30.596 2.691 0.089 230.195
10 France Pierre Gasly 26 1'30.695 2.790 0.099 229.944

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Norrist „szétszedik” az F1-es rajongók
Következő cikk Hamilton és Norris csak néz maga elé Villeneue véleménye miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország