Leclerc védekezésben is mesteri: nagyon jó a kölyök (VIDEÓ)

Charles Leclerc a fiatalkora és a tapasztalata ellenére igen magas szintet képvisel a Forma-1-ben, amit Kínában is bemutatott.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, battles with Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Szép lassan minden kérdőjel tovaszáll Charles Leclerc neve mellett a Ferrarinál. A fiatal monacói versenyző legalább egy szinten versenyez Sebastian Vettellel, ami nem a legjobb hír a német világbajnok számára.

Még több F1 hír:

A szezon első három versenyén nem igazán láthattunk különbséget a két pilóta között, noha Vettel hatalmas tapasztalattal rendelkezik, még mindig fiatal és évek óta a Ferrarinál versenyez.

Leclerc azonban már egy nagyon modern versenyző, aki generációja egyik legjobbja. És ne feledjük, még nagyon sokat fejlődhet, de az alapjai rettentően erősek. Egyértelműen a Ferrari jövőbeni bajnokát látják benne, amit minden alkalommal bizonyít.

Charles Kínai Nagydíja egy csapatutasítás miatt nem úgy sikerült, mint azt szerette volna, de a Mercedes ellen így sem volt esélye. Leclerc azonban mindent megtett, még Bottasszal szemben is, aki a sokkal frissebb és gyorsabb gumik ellenére nem tudott rögtön elmenni a Ferrari mellett.

Videón Leclerc mesteri védekezése a szenvedő és lassabb Ferrarival a Mercedes ellen

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault ígéri, ismét övék lesz az egyik legjobb F1-es motor
Következő cikk Bottas Monaco előtt szerződést hosszabbíthat a Mercedesszel?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország