Leclerc új váltóval fog versenyezni Bakuban – olasz sajtóhír

Olaszországból származó hírek szerint Charles Leclerc új váltót kap majd a bakui versenyhétvégére, mivel a szabályok lehetővé teszik, hogy büntetés nélkül cseréljék ki az egységet, hiába nem teljesített egymást követő hat futamot.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari ezúttal biztosra fog menni. Ez azt jelenti, hogy kicseréli azt a váltót, amely ugyan Leclerc monacói balesetében elvileg nem sérült meg, de az istálló inkább jobbnak látja, ha versenyzője tiszta lappal indul neki a következő városi helyszínnek.

A vörösök eredetileg azért nem cserélték ki a váltót, mert Monacóban el szerették volna kerülni az öt rajthelyes hátrasorolást, hogy Leclerc a pole-ból vághasson neki hazai viadalának. Ennek végül azonban nem volt jelentősége, mivel a bal oldali féltengely mondta fel nála a szolgálatot a rajtrácsra menet, így még csak el sem tudott rajtolni múlt vasárnap.

Még több F1 hír:

Az olasz Corriere dello Sport nemrég arról számolt be, hogy a jövő hétvégén tartandó Azeri Nagydíjra a Ferrari viszont egy teljesen új váltót szerel majd be Leclerc SF21-esébe, méghozzá két érthető okból.

Az egyik az, hogy a szabályok alapján mindezt büntetlenül tehetik meg, még úgy is, hogy az alkatrész nem teljesítette a kötelezően előírt hat futamos távot. Ez pedig amiatt van, mert az, hogy a monacói pilóta nem tudott elindulni a versenyen, egyenértékű azzal, mintha kiesett volna, a büntetés nélküli váltócsere pedig ilyen esetekben megengedett.

A másik pedig kapcsolódik az elsőhöz, hiszen nem lenne értelme megkockáztatniuk, hogy az egység esetleg mégis megadja magát a bakui hétvége folyamán, hiszen ez még mindig benne van a pakliban, mert azért kapott egy nagyobb ütést a szalagkorláttal való találkozáskor, és már amúgy is volt benne négy és fél futamhétvége.

Marko szerint Mazepin egy feszítővassal akart berontani az F1-be

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: „Be akarjuk bizonyítani, hogy nem tudnak minket lelassítani”
Következő cikk Az F1 fontolgatja a sprintkvalifikációs „grand slam” díjazását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország