Leclerc: Úgy megyünk Melbourne-be, hogy nem tudjuk, hol állunk

Charles Leclerc szerint a Ferrari azokon a területeken fejlődött, amelyek szeretett volna, ám a monacói sem tagadja, hogy ennek ára is volt, a végeredményt pedig majd az első futamok szolgáltathatják majd.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari tavaly nagyon biztatóan szerepelt a szezon előtti teszteken, de Ausztráliában kiderült, hogy az olaszok által választott út kevésbé hatékony, mint a Mercedesé. Szezon közben igyekezett korrigálni a Ferrari, aminek lett is eredménye, ám a németektől így is messze végeztek.

Idén azonban visszafogottabban szerepelt eddig a Ferrari Barcelonában, és Mattia Binotto nem is tagadta, hogy idén is a Mercedes mögött kezdi meg az évet az olasz istálló. Erről kérdezték a katalán teszten Charles Leclerc-t.

"Azt hiszem, hogy a múlt évben jelentős fejlődést értünk el az első versenytől az utolsóig. Látható volt, hogy közelítettünk a Mercedes felé, szóval csak le kell szegni a fejünket, és a saját dolgunkra koncentrálni, mint mindig, és biztos is vagyok benne, hogy ismét előrelépünk" - mondta a monacói.

Sebastian Vettel ugyanakkor úgy érzi, hogy az idei autó a tavalyival összehasonlításban sokat fejlődött a kanyarokban, ezért cserébe viszont lassult az egyenesben. Tavaly végsebességben verhetetlen volt a Ferrari, de a kanyarokban vesztett a Mercedes-szel szemben.

Még több F1 hír:

"Pilótaként nehéz megkülönböztetni, hogy ez a légellenállás vagy a motor miatt van, de azt gondolom, hogy a kanyarban a légellenállás hoz, az egyenesben ez vesz el. De ez volt a cél az elmúlt szezon végén" - tette hozzá Leclerc.

"Ebből kiindulva mondhatom, hogy sikerült elérni a célunkat. De még várnunk kell, hogy kiderüljön az autó maximális teljesítménye. De azzal egyetértek, hogy a kanyarokban gyorsabbak vagyunk, mint tavaly, ez pozitív" - jelentette ki a fiatal pilóta.

Leclerc szerint pedig nem gond, hogy Ausztráliába úgy megy a Ferrari, hogy nem tudja, mire is lesz képes. "Tavaly eléggé meg voltunk győződve arról, hogy hol állunk, de aztán rögtön az első versenyen nagyon különböző volt a kép" - mondta Leclerc.

"Nem vagyok benne biztos, hogy tudni fogjuk, mi vár ránk. De azt sem hiszem, hogy erre szükség van. Tavalyhoz képest most tényleg csak magunkkal vagyunk elfoglalva, és igyekszünk nem másokra koncentrálni, mert arra nincs hatásunk, és nem is tudhatjuk, mi folyik másoknál. Elég biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk tudni Melbourne-ben, hogy a többiekhez viszonyítva hogy állunk" - jelentette ki Leclerc.


Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egy egészen szép Ferrarit kap a 2020-as F1-es szezonra, de sokkal fontosabb, hogy versenyképes legyen a Mercedes és a Red Bull-Honda ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel vezeti az ötödik tesztnapot a Ferrarival a Racing Point és a Williams előtt
Következő cikk A Ferrari első felfüggesztése változott a legkevesebbet az élcsapatok közül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország