Leclerc úgy érzi, még sok tennivalójuk van ahhoz, hogy bajnok legyen a Ferrarival

Charles Leclerc egyelőre nem gondol arra, hogy világbajnok lehet a Forma-1-ben, szerinte sok tennivalójuk van még addig. A monacói reális, és nagyon motivált marad.

Claude Lelouch and Charles Leclerc, Ferrari SF90 Stradale

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc sokat nem várt azzal, hogy a Ferrari versenyzője legyen. A vezetőséget annyira meggyőzte a debütáló évében, hogy Kimi Räikkönennel nem hosszabbítottak, és már a második szezonjában Maranellóban dolgozhatott.

Még több F1 hír:

Leclerc gyorsan letette a névjegyét, és érezhető volt, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel-nek nem lesz könnyű dolga. A rekorder kikapott, akárcsak 2014-ben Daniel Ricciardo ellen. Akkor a szezon végén hagyta el a csapatát, míg ezt most az azt követő idényben teszi meg.

A Ferrari monacói pilótája előtt nagyon szép jövő állhat, és nem kérdés, hogy az olaszok köré építhetik az új csapatot. Carlos Sainz Jr. pedig egy eltérő kihívást jelenthet Leclerc-nek, aki nem tartja magát első számúnak, és arra számít, hogy a spanyol nagyon gyors lesz.

Leclerc legutóbb a Sky Uno vendége volt, ahol a szezon újrakezdéséről is beszélt. „A szezon kezdete július eleje lehet Ausztriában, de ez a helyzettől és annak alakulásától függ.” - idézte a versenyzőt a Formula Passion.

Charles még mindig jól emlékszik a hónapokkal ezelőtti évadnyitó Ausztrál Nagydíjra, amit le kellett fújniuk a koronavírus miatt. „Pénteken szabadedzések lettek volna, de csütörtök este mindent leállítottunk egy koronavírusos eset miatt, és haza küldtek bennünket.”

A fiatal versenyző is felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nehéz lesz a versenyzők számára az újraindulás, különösen fizikai szempontból. „Nehéz lesz ilyen későn elindulni. Ez egy olyan sport, amiben nem tudsz a pályán edzeni, és 5 hónapon át nem teheted ezt meg.

 

Fotó készítője: Ferrari

Leclerc a technikai ismereteiről, és az autó fejlesztéséről is mondott néhány szót: „Nem vagyunk jó szerelők. Ha kapnék bizonyos eszközöket, akkor azt sem tudnám, hogy mit kellene tennem, de ismerjük azokat a fontos rendszereket, amik segítenek a jobb köridő elérésében az autóban.”

Charles is azon versenyzők közé tartozik, akik felnéznek Ayrton Senna legendájára. A brazil Monacóban különösen erős volt, és a mai napig az ő nevéhez fűződik a rekord a győzelmeket illetően. A Ferrari versenyzője a hercegségben nőtt fel, így sok nagydíjat láthatott egészen közelről, ideértve az előkészületi folyamatokat is.

„A legnagyobb inspirációm Senna volt, bár soha nem láttam őt élőben versenyezni, mert azután születtem, hogy ő meghalt. Az apám nagy rajongója volt, és sokat mesélt róla. Ő egy olyan karakter volt, aki nagyon érdekel. Láttam róla a filmeket, valamint könyveket is olvastam róla. Nagyon tehetséges volt, de rengeteg munka állt mögötte.”

„Mi lenne, ha készen állnék a világbajnoki címre? Álom lenne. Dolgoznom kell ezért, és elégedett vagyok a fejlődésemmel, de még mindig sok a tennivaló. Remélem, hogy egy nap sikerül.” - idézte a SoyMotor Leclerc Sky Sports 24-nek adott nyilatkozatát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly is csatlakozhat a Forma-1 virtuális mezőnyéhez
Következő cikk Maldonado szerint negatív következményei lehetnek a korai Ferrari-Vettel bejelentésnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország