Leclerc túl hamar érkezik a Ferrarihoz, vagy azonnal feladja a leckét Vettelnek?

Sebastian Vettel és Charles Leclerc is nagyon rosszul jöhet ki a 2019-es szezonból, több okból kifolyólag is. Egy jövőbeni páros, mely már most megmozgatja az emberek fantáziáját.

Charles Leclerc, Sauber

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Soha ezelőtt nem kapott ennyi kritikát Vettel, aki idén egy nagyon versenyképes Ferrarit vezethet, de a hátránya időközben 40 pontra duzzadt. Hat futam azonban még mindig van a szezonból, és lehetséges, ez elegendő lesz a fordításra vagy épp arra, hogy Hamilton ismét idő előtt bebiztosítsa a bajnoki címét, ami már az ötödik lenne a Forma-1-ben.

Vettel nincs könnyű helyzetben, már csak a hibái miatt sem. Könnyen lehet, hogy a közvélemény adott esetben őt teszi majd felelőssé a bajnoki bukásért, és közben nem nyugodhat meg, mert egy ifjú titán lesz a csapattársa. Leclerc átszerződése erősen megosztja a véleményeket. Räikkönen rajongói természetesen rossz döntésnek nevezik a monacói átemelését, mivel így a finnek újra távoznia kell Maranellóból, és a Saubernél nem valószínű, hogy reális esélye lesz a legjobb helyekre.

Räikkönen már csak a kora miatt sem fog fejlődni, és ez hamarosan Vettelre is igaz lehet. Ezzel szemben Leclerc még csak a pályafutása legelején tart, és ha a Ferrarinál is képes lesz magas szinten vezetni, akkor a négyszeres világbajnoknak lesz miért aggódnia. Hasonló helyzet állhat elő, mint amikor Hamilton Alonso csapattársaként mutatkozott be az F1-ben a McLarennél. Igaz, Leclerc karaktere teljesen más, de ő sem fogja elvenni a lábát a gázról.

Nézzük meg, hogy mi szól Leclerc érkezése mellett és ellen. Közelítsük meg a témát pro és kontra érvekkel. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen: Räikkönen még mindig ki van éhezve, érdekes lesz nézni a Sauberrel
Következő cikk A Forma-1 legfényesebb helyszíne: Szingapúr

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország