Leclerc tudta, mi a gyenge pontja, és keményen dolgozott a fejlődésért

megosztás
hozzászólás
Leclerc tudta, mi a gyenge pontja, és keményen dolgozott a fejlődésért
2019. aug. 2. 4:35

Charles Leclerc rögtön első évében bizonyítani tud a Ferrari volánjánál, a monacói szerint gyorsan felmérte, hogy milyen területeken kell fejlődnie. Összességében elégedett a szezon első felével.

Charles Leclerc már a forma-1-es idény elején bizonyította, hogy a Ferrari jól döntött, amikor leigazolta, a fiatal monacói ugyan nem teljesített hibátlanul, de bizonyította a tehetségét. Jövője biztosítottnak tűnik a Ferrarinál, ám ez nem kényelmesíti el a fiatal versenyzőt. Leclerc elégedett eddigi teljesítményével a Ferrarinál, ahol rögtön felmérte erősségeit és gyenge pontjait, és dolgozott azon, hogy fejlődjön.

„Örülök annak, ahogy a szezon első fele ment számomra. Sokat fejlődtem versenyzőként. Nyilvánvalóan volt néhány hiba a részemről, amikből tanultam is. De igen, a szezon elején azt gondolom, hogy az időmérős tempó jelentette számomra a problémát, és emiatt küszködtem. Nagyon sokat tettem azért, hogy ez változzon, és néhány futam óta mindez sokkal jobb lett.” - mondta csütörtökön a monacói.

Persze Leclerc tisztában van vele, hogy nincs megállás, minden téren fejlődni kell a Forma-1-ben.

„A versenytempóm pedig már az elejétől kezdve nagyon erős volt, de határozottan volt néhány dolog, melyben még javulhatok, és ez így lesz a karrierem végéig, mivel mindig fejlődhetsz. De azt hiszem, maga a beállítások szempontjából biztosan fejlődhetek, ami tapasztalatokkal jár, és meg kell próbálnom jobban megérteni az autót.” - jelentette ki a monacói.

Még több F1 hír:

Bár a Forma-1-ben sincs még komoly tapasztalata, élcsapatnál meg különösen nincs, de az ezzel járó lelki teher egyáltalán nem befolyásolja, és ez az éles helyzetekben tanúsított higgadtsága is bizonyítja. Szerencsére a Ferrarinál mindenki mindenben csak segíti.

„Magával a nyomással nincs gondom. A karrierem kezdete óta nem jelent gondot számomra a nyomás. Összességében azt hiszem, nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok. Az első versenyig ezt nem tudhatod, de nincs gondom a nyomással. Nagyon simán ment a dolog, és a csapattal való munka is, akik rendkívül jól fogadtak. Egy kis időmbe telt, míg mire mindenkit megismertem, valamint megpróbáltam megérteni azt, hogy mit csinálnak és ez nagyon fontos. Mindez futamról futamra egyre jobb és jobb.” - fejtette ki Leclerc.

„Nyilvánvalóan az, hogy a Ferrari pilótája lehetek, egy valóra vált álom, ám ez sokkal több munkát is jelent, miközben a lehető legkeményebben kell dolgoznod. Nagyon sok emberrel kell közösen dolgoznod, hogy megértsd a dolgokat, és azt, hogy hogyan kell együtt dolgozni ezzel a sok emberrel. Mivel egy kisebb csapattól érkeztem, ez jelentette a legnagyobb feladatot számomra.” - mondta a kihívásról, amely a Ferrariban való szereplés jelent Leclerc.


43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Spában vagy Monzában büntetésre számíthat a Renault és a McLaren

Előző cikk

Spában vagy Monzában büntetésre számíthat a Renault és a McLaren

Következő cikk

Magyarország lesz a Ferrari igazi erőpróbája Vettel szerint

Magyarország lesz a Ferrari igazi erőpróbája Vettel szerint
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Magyar Nagydíj
Versenyzők Charles Leclerc
Csapatok Ferrari Vásárlás